Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
325.93
bux:
142839.62
2026. november 6. péntek Lénárd

Halottja is van a bangkoki zavargásoknak

Egy ember meghalt, több mint százan megsebesültek hétfőn Bangkokban, ahol a hadsereg az utcákra vonult, hogy a kormány utasítására helyreállítsa a rendet.

A katonák könnygázzal és automata fegyverekkel lövöldözve szórták szét a közlekedési csomópontokat eltorlaszoló kormányellenes tüntetőket, akik 12 órán keresztül más pontokon újra és újra összegyűlve próbáltak szembeszállni velük.

Az est leszálltával a bevetett hatezer főnyi katona végül visszaszorította őket fő gyülekezési helyükre, a kormányzati központhoz, ahol a tiltakozók március 26. óta táboroznak. A jelentések szerint mintegy 4-5 ezren maradtak ott éjszakára, és azt ígérték, hogy a végsőkig kitartanak.

A hadsereg szóvivője közölte, hogy egyre szűkebb területre akarják visszaszorítani a tüntetést, de ez időbe telik. Azt ígérte, hogy igyekeznek e lehető legkevesebb veszteséget okozni. A katonaság hétfőn először alkalmazott erőszakot a tüntetők - Thakszin Sinavatra volt kormányfő "vörösinges" hívei - ellen azóta, hogy Thaiföld fővárosában és körzetében a kormány előző nap rendkívüli állapotot hirdetett ki. A szóvivő azt állította, hogy először a tüntetők lőttek rá a katonákra, akik csak viszonozták a tüzet.

A helyszíni beszámolók szerint a katonák több helyen vaktölténnyel lőttek a tömegre, vagy éles lőszerrel a fejük fölé. A tüntetők gyújtópalackokkal és utcakövekkel dobálta meg a rendfenntartókat. A katonák könnygázgránátokat is bevetettek. A legnagyobb csomópont közelében a gyújtópalackok miatt több helyütt lángok csaptak a magasba, mentő- és tűzoltóautók száguldottak a helyszínre. A televízió jelentése szerint egy kormányzati oktatási épületet is felgyújtottak. Kiégett több autóbusz is.

Az egy halálos áldozat állítólag a tüntetők és a lakosok összecsapásában vesztette életét. A rokonok szerint a "vörösingesek" lőtték le - mondta egy kabinetminiszter a halálhírt bejelentve. A mentőszolgálat a nap folyamán több mint száz sérültről számolt be, közülük kettőnek az állapota súlyos.

A szolgálat cáfolta a tüntetőkhöz közel álló egyik rádióállomás azon értesülését, hogy a katonák 5-6 demonstrálót megöltek volna. Egy orvos mindazonáltal megjegyezte, hogy két tüntetőt lőtt sebekkel kezelnek.

A thaiföldi kormány vasárnap hirdetett ki rendkívüli állapotot Bangkokban és környékén a helyzet súlyosbodására hivatkozva. A rendeletet Abhiszit miniszterelnök ismertette az állami televízióban. Abhiszit ellen hetek óta tüntetnek a "vörösingesek", a kormányfő távozását és előre hozott választások kiírását követelve. Nyolc hónap alatt immár harmadszor hirdették ki a rendkívüli állapotot Bangkokban. A kormány külön lépéseket tett a kikötők és a repülőterek biztonságának szavatolására.

Az Európai Uniót nagyon nyugtalanítja a Thaiföldön kialakult helyzet, és a válság erőszakmentes, alkotmányos megoldását szorgalmazza - adta hírül hétfőn egy közleményben a szervezet soros elnöki tisztét betöltő Csehország.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×