Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
325.64
bux:
143212.52
2026. november 6. péntek Lénárd

Egyre kevesebb szülő veri a gyermekét

A gyereknevelés egyre nagyobb problémák elé állítja a szülőket, de a testi fenyítést az elsöprő többség elutasítja - röviden így lehet összefoglalni a Berlinben most közzétett, úgynevezett generációs barométer üzenetét.

A 60 év fölötti nemzedék közül minden másodikat gyermekként még csattanós pofonokkal igyekeztek szüleik a helyes útra téríteni, a mai tinédzserek szülei több mint 70 százalékban elvetik a testi fenyítést és e helyett az érvelést, valamint a szóbeli meggyőzést tartják a legmegfelelőbb nevelési módszernek.

A 16 és 29 év közti válaszadók 63 százaléka állította azt, hogy anyjuknak mindig volt ideje a számukra, ami szintén új jelenség, mert a 60 év felettieknek alig egyharmada nőtt fel ilyen körülmények között.

De az apák is igyekeznek kivenni részüket a gyereknevelésből, ugyanis míg az idősebb nemzedék több mint fele kifogásolta, hogy édesapjuk nem foglalkozott velük, ma már a válaszadók alig 30 százaléka panaszkodott erről. Ezt megerősítik maguk a szülök is, ugyanis az anyák alig egyötöde vélekedik úgy, hogy nincs elég ideje gyermekeire, az apák esetében ez az arány 46 százalék.

A felmérésből kiderült az is, hogy a nevelési szempontok között fő helyen szerepel a gyerekek önbizalmának erősítése és önállóvá tétele. A családban több időt szentelnek a felnövekvő nemzedék tehetségének kibontakoztatására, érdeklődési körének bővítésére, mint korábban.

De az is tény, hogy a szülök fontosabbnak tartják a szerénységnél és vallásos meggyőződésnél a céltudatot, sőt a rámenősséget is, mert úgy vélik, hogy a mai világban így tudják egyengeti gyermekeik útját a siker felé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×