A Gettómilliomos című film ráirányította a figyelmet az india nyomortelepekre. Könnyű úgy nézni a mumbai nyomornegyedekre, mint a szenvedés földjére, pedig ezek vibráló üzletközpontok is egyben, szedett-vedett házivállalkozásokkal.

Mumbai 16 millió lakosának a fele él nyomornegyedekben, ezek legnagyobbja Dharavi. Hatszázezer és egymillió közt van az itt lakó emberek száma. De sokaknak itt van a vállalkozásuk is: 15 ezerre tehető a kunyhókban működő "cégek" száma. A terület a 19. századig mangrovemocsár volt, ahol halászok éltek. Azonban a mocsarat lecsapolták, amikor a számos szigetből egy nagy területet hoztak létre.

Dharavi egy négyzetmérföldes területe a város két legzsúfoltabb vasútvonala közt fekszik, egy csillogó üzletközpont, a Bandra Kurla Complex tövében. A politikai és az üzleti elitnek Dharavi igencsak bántja a szemét. A férfiak derékig ülnek a koszban, patkányok szaladgálnak a sikátorban, az egész hely bűzlik a szennyvíztől.

Az egész nyomornegyed területe a becslések szerint tízmilliárd dollárt ér. A városnak van is terve arra, hogy felszámolja Dharavit. Kérdés, mi lesz az itt lakókkal. Ráadásul a közelben van a Jari Mari repülőtér, az utasok a landoló gépről közelről szemlélhetik meg a nyomortelepet. Márpedig amíg ez a nyitólátvány, akkor India gazdasági központja nem fogja egyhamar utólérni Sanghajt, Szingapúrt és Tokiót. Nemhiába tervezi úgy a város, hogy a repülőteret is elköltözteti.

Dharavi első pillantásra roncstelepnek tűnhet, de ez nem igaz, itt nincs roncs - minden hulladékot felhasználnak, olyannyira, hogy negyedmillióan élnek mások szemetének újrahasznosításából. Mumbai műanyagtermésének 8 százaléka születik itt újjá! Először szétválogatják a mindenféle műanyagot, aztán új terméket gyártanak belőle.

Ugyancsak sokan élnek abból, hogy rendbe hozzák az olajtároló fémhordókat, és eladják őket az olajvállalatoknak. Az egyik ilyen vállalkozás "főnöke" egyszer úgy nyilatkozott, négyszáz hordót kupálnak ki naponta.

Dharavi híres fazekasairól is, de vannak szappankészítők és bőrművesek is. A bőrművesek egyikének olyan jól ment az üzlet, hogy 25 ezer nadrágövet adott el az amerikai Wal-Mart áruházláncnak. Azóta már nem Dharaviban lakik. Amit itt egy ember megkeres, az nyugati mércével mérve ugyan semmi, de még mindig sokkal több, mint amit vidéken meg lehet keresni. Dharavi összes éves hozama 650 millió és egymilliárd dollár között mozog.

A legtöbben meglehetősen kis helyen nyomorognak, de a háztartások 82 százalékának van tévéje. Ugyanakkor a nyomornegyed egyes részein tíz háztartásra jut egy csap, máshol viszont mindenkinek van saját csapja. Viszont sokszor naponta csak egy órán át van víz, így tartályokban kell behozni azt.

Sokkal súlyosabb probléma a vécék kérdése, ugyanis 1440 emberre jut egy. Egyes területeken vannak latrinák, amelyeket egy rúpiáért lehet igénybe venni, de a havi családos "bérlet" harminc rúpiába kerül.

Az említett felszámolási terv szerint a meglehetősen központi helyen fekvő Dharavi helyére irodaházakat és a középosztálynak szánt lakóházakat emelnének. A nyomornegyed lakóit pedig vadiúj, mosdóval fölszerelt, ám mindössze 21 négyzetméteres lakásokba költöztetnék. A Dharavi lakóinak jórésze azonban nem szívlelheti a tervet. Az ugyanis összetörné a fennálló közösségi hálót. A válság pedig, úgy tűnik, keresztül húzta a város terveit. Úgyhogy egyelőre Dharavi marad úgy, ahogy van. Mint egyik lakosa fogalmaz: "Itt nincs kormány, nincsenek gazdagok, nincs jótékonyság és szociális háló. Csak szegény emberek, akik keményen dolgoznak."