eur:
369.22
usd:
344.69
bux:
48117.93
2023. június 6. kedd Cintia, Norbert

Egyre boldogabbak a kelet-európaiak

A korábbi évekhez képest jóval kevesebb muszlim támogatja az öngyilkos robbantókat, a kelet-európaiak pedig egyre elégedettebbek. Ez derül ki a Globális Vélemény Trendek nevű amerikai jelentésből, amelynek szerzői ugyanakkor Magyarországon nem szondázták a lakosság közérzetét.

Az amerikai Pew kutatóintézet legfrissebb jelentése szerint 2002 óta világszerte látványosan csökkent azoknak a muszlimoknak a száma, akik támogatják az öngyilkos merényleteket. A tanulmány szerint ez különösen ott érzékelhető, ahol béke van, például Jordániában, ahol a korábbi 56 helyett a lakosok 20 százaléka találja elfogadhatónak a magukat mártíroknak nevező militánsok akcióit.

Még az erőszak sújtotta Libanonban is jóval kevesebben vannak azok, akik szerint az iszlám védelmében jogosak az efféle terrortámadások. Az így vélekedők 2002-ben még a lakosság több mint 70 százalékát tették ki, mostanra 30-at.

Indonéziában csak 10 százalék, Pakisztánban pedig még ennél is kevesebb gondolkodik így. A palesztinoknál ugyanakkor 70 százalék elfogadja az öngyilkos merényleteket.

Törökország kilóg a sorból


Ami emellett aggodalomra adhat okot, hogy a leginkább világinak tartott muszlim országban, Törökországban az elmúlt öt évben többségbe kerültek az öngyilkos merényletek támogatói - akik a lakosság közel 15 százalékát teszik ki. Azt nem tudni ugyanakkor, hogy ebbe beleszámítanak-e például azok a kurdok, akik a török hadsereg elleni harcot támogatják.

A Globális Vélemény Index azt is igyekezett felmérni, hogy a világ különböző országaiban hogyan látják a jövőt, és arra a sokak számára újdonságként ható megállapításra jutott, hogy a "bolygó boldogabb, mint öt éve volt".

A 47 népre kiterjedő felmérés szerint Kelet-Európában bizakodóbbak és boldogabbak az emberek. Ukrajnában például 2002-ben 18, most már 32 százalék látja jobbnak a jövőt. Lengyelországban 28-ról 39-re ugrott az arány.

Magyarországot kihagyták

A kelet-európai régióban 11 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik elégedettebbek a fizetésükkel, 10-zel azoké, akik szerint országuk állapota jobb, és 11 százalékkal vannak többen az olyan polgárok, akik azt mondják: magas az életszínvonaluk.

Szlovákiában a polgárok 59 százaléka véli úgy, hogy a kormány működése jó hatással van az életre, a 2002-ben mért 25 százalékkal szemben. Csehországban ugyanakkor a szkeptikusok törtek előre, mert itt 57-ről 36 százalékra esett a kérdésre igennel válaszolók aránya.

A jelentés készítői mindezt azzal magyarázzák, hogy Kelet-Európában és Latin-Amerikában is megugrott az egy főre jutó GDP. Hasonló a helyzet Kínában és Indiában.

Magyarországon valószínűleg nem fogadja egyöntetű egyetértés ezeket a megállapításokat - ennek az lehet az oka, hogy a készítők valamiért kihagyták az országot a felmérésből.

Hanganyag: Szvetnik Endre

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
AKTUÁLIS
VIDEÓ
Szárnyalt az Apple a bemutató előtt

Szárnyalt az Apple a bemutató előtt

Jelentősen emelkedtek a tőzsdék múlt héten, miután az amerikai törvényhozók elfogadták az amerikai adósságplafonról szóló törvényjavaslatot. Az ázsiai piacok nagyrészt emelkedtek hétfőn, miután Joe Biden hétvégén aláírta az amerikai adósságplafonról szóló törvényt. Ezzel szemben európai tőzsdék a múlt pénteki rali után iránykereséssel kezdték ezt a hetet, és az USA-ban is csak minimális elmozdulások látszanak. Mindeközben az olajárakra is érdemes figyelni, amelyek felpattantak azt követően, hogy Szaúd-Arábia további napi egymillió hordóval csökkenti a kitermelést, és további termeléscsökkentést ígért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×