Infostart.hu
eur:
390.7
usd:
331.39
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

"Igen, tömeggyilkos vagyok"

Beismerő vallomást tett perének vasárnapi tárgyalásán Ali Haszan al-Madzsid, Szaddám Huszein unokatestvére. A Vegyi Aliként ismert férfi kijelentette, hogy kurd falvak tucatjainak lerombolására adott parancsot.

Az ügyész kéttucatnyi levelet és táviratot ismertetett, melyek fővádlott háborús és emberiesség elleni bűneit bizonyítják.

Az egyikben egy minisztériumi tisztségviselő azt írta, hogy megtették a szükséges intézkedéseket a falvak lerombolására, "ahogyan azt Ali Haszan al-Madzsid parancsolta".

Egy másik táviratban a katonai titkosszolgálat egy ügynöke köszöni meg "az elpusztítandó falvak (listájának) megerősítését".

Az észak-iraki kurdok ellen az 1980-88-as iraki-iráni háború idején végrehajtott Anfal-hadműveletben 180 ezer ember esett áldozatul a tömeges kivégzéseknek és a falvakra ledobott vegyi fegyvereknek.

Al-Madzsidon kívül még öt másik vádlott ellen folyik a per. A hetedik vádlott Szaddám Huszein volt, akit egy előző perben hozott halálos ítélet alapján december 30-án kivégeztek.

A bizonyítékok ismertetése után a pert hétfőre elnapolták.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×