Infostart.hu
eur:
361.88
usd:
315.7
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Olmert izraeli atomfegyverre utalt

Az atomfegyverrel rendelkező országok között sorolta föl Izraelt Ehud Olmert miniszterelnök egy német kereskedelmi televíziónak adott nyilatkozatában.

Az izraeli kormányszóvivő cáfolta, hogy a kormányfő kijelentésével elismerte volna a nukleáris fegyver birtoklását.

Ehud Olmert az interjúban azt kérdezte az újságírótól, hogy Irán törekvését az atomfegyver birtoklására ugyanolyan fenyegetettségnek gondolja-e, mint amilyet az Egyesült Államok, Franciaország, Izrael és Oroszország jelent.

A miniszterelnök azt mondta: Iránnal ellentétben Izrael sohasem fenyegetett egyetlen országot sem azzal, hogy megsemmisíti.

Ehud Olmert szóvivője később úgy nyilatkozott: a kormányfő demokratikus hatalmakként és nem atomhatalmakként sorolta fel az említett országokat Iránnal szemben.

Közben az amerikai védelmi miniszteri posztra jelölt Robert Gates is tett Izrael atombirtoklására utaló kijelentést az amerikai szenátus katonai bizottsága előtt.

Azt mondta: Iránt nukleáris hatalmak, Pakisztán, Oroszország és Izrael veszik körül.

Szakértők szerint Izrael akár kétszáz, nagy hatótávolságú rakétára felszerelhető nukleáris robbanófejjel is rendelkezhet.

Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×