Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Nem engedtek be Romániába Erdélyről szóló könyveket

Nem engedték be Romániába egy soproni kiadó Szép Erdélyünk című képes könyvsorozatának újabb köteteit - írja hétfői számában az erdélyi Krónika című napilap. A Kolozsváron megjelenő újság tudósítása szerint a kiadó 600 példányt az erdélyi magyar történelmi egyházak, magyar könyvtárak, iskolák között szeretett volna szétosztani még a téli ünnepek előtt.

Göncz József, a könyv egyik szerzője, a könyvkiadó vezetője a lapnak azt mondta: a kolozsvári vámhivatalban azért nem vámolták el a kiadvány köteteit, mert azokat ország- és nemzetellenesnek minősítették.

A Krónika szerint az importőr a sorozat első három, Erdélyről szóló kötetével jelentkezett a hivatalban. Az albumsorozat első kötete a Szép Erdélyünk - Történelmi képeslapokon, amely 1905-1949 közötti, erdélyi településeket bemutató képeslapok gyűjteménye.

A második kötet alcíme Éljen a haza, ez a honfoglalástól 1944-ig kíséri végig a magyarság történelmét, szintén képeslapokkal illusztrálva. A harmadik kötet - a Receptek és vendéglők - letűnt korok gasztronómiai szokásait és ételreceptjeit mutatja be.

A vámhivatal szerint nem volt pénz a vám kifizetésére

A kolozsvári vámhivatal vezetője, Florin Modrea a lap megkeresésére cáfolta a magyarországiak állításait a két héttel ezelőtt történt eset kapcsán.

"Először a vámnyilatkozatot adták be, majd visszajöttek az ügyintézővel, mondván, hogy mégsem akarják vámoltatni a szállítmányt, a visszavonást pedig nekem kellett jóváhagynom. (...) Gondolom, nem tudták kifizetni a vámot, ezért léptek vissza" - mondta a Krónikának a vámhivatal vezetője.

Megjegyezte: nincs tudomása arról, hogy az alkalmazottak közül bárki is nemzetellenességre hivatkozva utasította volna el a könyvek vámolását - írja a Krónika.

A kiadó nem tágít eredeti céljától, és a könyveket 2007. január elseje után tervezi behozni Romániába. Ugyanis az ország uniós csatlakozása után nem lesz már akadálya a szabad könyvterjesztésnek.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×