Infostart.hu
eur:
364.02
usd:
317.27
bux:
153408.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Egy hétig volt miniszter

Még jóformán bele sem ült, máris távozik bársonyszékéből az új svéd kormány kereskedelmi minisztere, Maria Borelius, aki egy héttel ezelőtt foglalta el hivatalát. Október 6-i kinevezése után ugyanis a svéd lapokban olyan leleplezések láttak napvilágot, miszerint a miniszter korábban többször is kijátszotta az adóhatóságok éberségét.

Lemondását szombaton jelentette be Fredrik Reinfeldt miniszterelnök egy rádióinterjúban, közölve, hogy Borelius közös megegyezéssel távozik posztjáról.

A sajtó értesülései szerint Borelius az 1990-es években feketén alkalmazott dadust gyerekei mellé, amit eltitkolt a hatóságok elől, és nem fizetett adót alkalmazottja után.

Csak súlyosbította a helyzetét, amikor védekezésül azt állította, hogy nem engedhette meg magának, hogy törvényesen fogadjon fel nevelőt. A lapok rögtön kiderítették, hogy az adókimutatások tanúsága szerint férjével együtt a közös jövedelmük az átlag svéd család jövedelmének a sokszorosát tette ki.

Péntekre az is kiderült, hogy a 6,8 millió koronát érő nyaralójuk egy Jersey szigetén bejegyzett cég nevén van, és így bújtak ki a svéd ingatlanadó-törvény hatálya alól. Mindezek tetejébe azt sem jelezte a hatóságoknak, hogy nemrég részvényeket adott el.

A sajtóban feltárt visszásságok felháborodást váltottak ki az egész országban, amelynek a lakossága rendkívül magas adókkal fizeti meg a híres svéd jóléti állam árát, és ezért elvárja, hogy a köztisztviselők példát mutassanak adózási fegyelemből és jogkövetésből.

Cecilia Stego Chilo kulturális miniszterre is erős nyomás nehezedik, az ő távozását is sokan követelik, miután beismerte, hogy 16 éven át nem fizette a tévé-előfizetési díjat. Az évi 1500 koronás, azaz mintegy 34 ezer forintos díj a svéd közszolgálati tévék legfőbb finanszírozási forrása, amely televíziók felügyelete Stego Chilo miniszteri feladatai közé tartozik.

A 41 éves Reinfeldt négypárti jobbközép koalíció élén nyerte meg idén szeptemberben a választásokat és váltotta le a 12 éven át kormányzó szociáldemokratákat.

Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Melyik lehet a következő nagy tőzsdei sztori? – Jön a Portfolio befektetési klubja

Melyik lehet a következő nagy tőzsdei sztori? – Jön a Portfolio befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×