Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Sólyom kiállt Zágráb uniós tagsága mellett

A magyar köztársasági elnök szerint Európának szüksége van alkotmányra, és a közösség további bővítése biztonsági és gazdasági szempontból is fontos.

Sólyom László a Deutsche Welle német televízióban elhangzott interjúban azt mondta: az unió alkotmányos szerződésének tervezete túl bonyolult és nehezen érthető volt, mégis fontos lenne az elfogadása, mert a dokumentum a hovatartozás és az egységes politikai vezetés jelképe lehetne.

A magyar államfő Románia és Bulgária után elsőként Horvátországot szeretné az unió tagjai között látni, hozzátette ugyanakkor, hogy a belépés előtt az összes kritériumot teljesíteni kell.

Az államfő szólt arról is, hogy alábbhagyott az uniós csatlakozás utáni lelkesedés, de határozottan cáfolta, hogy Európa-ellenes hangulat lenne Magyarországon.

Sólyom László természetesnek nevezte, hogy Magyarország közelebb került az Egyesült Államokhoz, és távolabb Oroszországtól, de - mint mondta - egyensúlyra kell törekedni a nemzetközi kapcsolatokban.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×