Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
330.95
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Törökország fegyverkezik

Törökország légtérvédelmi rakétarendszer felállítását tervezi. Jelentések szerint az egymilliárd dolláros rendszer elsősorban Irán és Szíria közepes hatótávolságú rakétáival szemben hivatott védelmet nyújtani.

Ankara és Teherán között mindig is feszült volt a viszony, mivel az iszlám forradalmat szorgalmazó Iránnal szemben Törökország egy demokratikusabb alternatívát jelentett az iszlám országok számára.

Törökországnak délkeleti szomszédjával, Szíriával sem felhőtlen a viszonya.

Bár az utóbbi évekbe kissé javult a két ország kapcsolata, Ankara és Damaszkusz között még mindig számos rendezetlen kérdés van.

Ezért Törökország, amely hagyományosan Washington közel-keleti terveit támogatja, Szíriát is veszélyforrásnak tekinti.

A tervek szerint Ankara nemzetközi tendert ír ki a rakétarendszer kiépítésére.

Várakozások szerint az amerikai Patriot rakéták mellett esélyes lehet az izraeli Arrow rakétarendszer is, de a jelentések szerint Oroszország és Kína is tesz ajánlatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×