Infostart.hu
eur:
354.24
usd:
310.8
bux:
139044.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Népszerűbbek a konzervatívok Blair pártjánál

Választási veresége óta először vette át a vezetést Nagy-Britanniában az ellenzéki konzervatív párt a Munkáspárttal szemben - derül ki a londoni Times megbízásából készült felmérésből. Egy mostani választáson a szavazók 37 százaléka a torykra, 36 százalékuk Tony Blair Labour pártjára szavazna - jelenti az InfoRádió londoni tudósítója.

Az ellenzéki konzervatív pártnak új, fiatal vezetője van David Cameron személyében, aki megválasztása óta több területen megváltoztatta pártja politikáját.

Szerdán például azt jelentette be, hogy hatalomra kerülve nagyszabású lakásépítést kezdeményez, főként fiatalok számára; holott eddig az volt a konzervatív politika, hogy óvni kell a zöldövezeteket az építkezésektől.

A szocialista Labour támogatottsága több okból csökken. Sorain belül nincs egyetértés társadalmi kérdésekben, például az oktatásügyi politika terén, s emiatt a kormányt kétszer egymásután leszavazták a képviselőházban.

Népszerűtlen az Irak-politika

A Times által készíttetett felmérés szerint egyre népszerűtlenebb az iraki katonai jelenlét, különösen azután, hogy a közelmúltban elesett Irakban a századik angol katona. A szavazópolgárok 62 százaléka jobbnak látja, ha a brit csapatok most már hazatérnek Irakból, hiszen feladatukat elvégezték.

A Labour támogatottságának visszaesése ismét felveti a kérdést, mikor váltja fel Tony Blairt a miniszterelnöki székben Gordon Brown pénzügyminiszter. A BBC belpolitikai kommentátora hosszú beszélgetést folytatott Brownnal a vonaton, miközben a miniszter egy vidéki konferenciára utazott.

A közvetítés meglepte a tévénézőket, ugyanis először fordult elő, hogy Gordon Brown nem csak a gazdasági helyzetről nyilatkozott, hanem a belpolitika más problémáiról is beszélt, ami azt mutatja, hogy a pénzügyminiszter fokozatosan előkészíti Tony Blair visszavonulását és ő lép a helyébe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, Moszkva megint bevetheti a „kis zöld emberkéket” – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, Moszkva megint bevetheti a „kis zöld emberkéket” – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Az Ukrajinszka Pravda írt Paweł Szota, a lengyel Külügyi Hírszerző Ügynökség (AW) vezetőjének kijelentéseiről. A hírszerzési vezető szerint Moszkva ismételten bevetheti a „kis zöld emberkéket” (ez az elnevezés a Krímben terjedt el, amikor jelöletlen zöld egyenruhás fegyveresek tűntek fel a félszigeten 2014-ben) ezúttal a Balti államokban, hogy tesztelje a NATO reakcióit. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×