Infostart.hu
eur:
354.11
usd:
310.95
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Megtalálták a magyar áldozat holttestét Katowicében

A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Lengyelországban megtalálták a szombaton beomlott katowicei kiállítási csarnok romjai alatt az eddig eltűntnek nyilvánított magyar férfi holttestét.

A 39 éves budapesti férfi egy állateledelt forgalmazó cég munkatársaként volt a csarnokban rendezett postagalamb-kiállításon, amikor az épület tetőszerkezete szombaton beomlott a ránehezedő hó és jég súlyától.

Somogyi Ferenc külügyminiszter utasította a külképviseleteket, hogy a hivatalos eljárásokon túl is mindenben legyenek a család segítségére.

Bende Árpád krakkói magyar konzul az InfoRádióban azt mondta, hogy segítenek a családnak minél gyorsabban elintézni a formaságokat, így a holttestet egy-két napon belül hazaszállíthatják.

A szombati baleset óta eltűntnek nyilvánított férfi holttestét kedden délután találták meg cége kiállítási standjának romjai között, és a késő esti órákban azonosították.

A Katowicével egybeépült Hozsuv kiállítási csarnokában több mint 500-an voltak, amikor szombat délután beszakadt a teteje, valószínűleg a hó súlya miatt. Az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben, Lech Kaczynski lengyel államfő pedig háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

A hivatalos adatok szerint 64-en vesztették életüket a szombati tragédiában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 28. 21:59
2026. június 28. 20:20
×
×