Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
316.8
bux:
153588.18
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A MOL és a Gazprom is tárgyal Belgráddal

Boris Tadic államfő bírálta a szerb kormányt és a vajdaságiakat, amiért a gáztározó-beruházással kapcsolatban a magyar MOL-t bíztatják. Szerinte az orosz Gazprommal kellene megállapodni.

Szerdán a MOL elnök-vezérigazgatóját fogadták Belgrádban, péntekre azonban a Gazprom elnök-helyettesét várják a szerb fővárosba – mondta az InfoRádió vajdasági tudósítója.

A tárgyalások egy nagykapacitású gáztároló építéséről folynak. Ebbe még 15 millió dollárt kellene befektetni, akkor 50 millió dollár értékű földgázt tárolhatnának benne.

Hernádi Zsolt, a MOL Rt. elnök-vezérigazgatója szerint is könnyebben oldható meg közösen a két ország biztonságos gázellátása. Elmondta azt is, hogy a MOL részt venne a szerbiai kőolaj-kapacitások privatizációjában.

Az szerb köztársasági elnök bírálta a vajdaságiakat amiért a MOL felé kacsintgatnak. Szerinte eredményesebben oldhatnák meg a gázellátást, ha közvetlenül az oroszokkal működnének együtt.

Boris Tadic már kapcsolatban is lépett Putyin orosz elnökkel, és Belgrádban várják a Gazprom elnökhelyettesét is.

A szerb energiaügyi miniszter szerint viszont könnyebben megoldhatnák a problémát több ország együttműködésével.

Hétfőre újabb MOL küldöttséget várnak Belgrádba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×