Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
316.81
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Mélyülő válság Kenyában

Alig két héttel az alkotmányról szóló népszavazás után tovább mélyült a politikai válság Kenyában, miután 11 miniszterjelölt nem fogadta el a voksoláson vesztes államfő felkérését.

A miniszteri posztra felkért politikusok azért utasították vissza Mwai Kibaki elnök felkérését, mert az államfő előzetesen nem egyeztetett pártjukkal.

Mwai Kibaki a két héttel ezelőtt megtartott – és számára kudarcot hozó – népszavazást követően menesztette a kenyai kormányt. Az új kabinetben a hírek szerint elsősorban az államfő régi barátai és kollégái kapnak majd posztot – értesült a BBC brit közszolgálati médium.

Kenyában az ország történetének első népszavazásán a szavazók 57%-a az államfő által beterjesztett alkotmány-tervezet ellen foglalt állást.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Bár jelenleg nagyjából járható a Hormuzi-szoros, mégis a lezárásával kapcsolatos félelmek mozgatják továbbra is az olaj árát. A térségben már március óta jelentősen visszaesett a hajóforgalom. De vajon mi mozgatja most leginkább a piacot: a ténylegesen kieső olajmennyiség, vagy az a kockázat, hogy a Hormuzi-szoroson bármikor újabb zavar keletkezhet? A lehetséges forgatókönyvekről Mohos Kristóf, a Portfolió energiapiaci szakértője beszélt az InfoRádióban.

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×