Infostart.hu
eur:
368.51
usd:
318.22
bux:
0
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

David Cameron a brit konzervatívok új vezetője

A 39 éves David Cameront választották a brit Konzervatív Párt új elnökének. Az eddig szinte alig ismert parlamenti képviselő csillaga néhány hét alatt villámgyorsan emelkedett, miután a párt október elejei, blackpooli kongresszusán mondott rövid beszédével felhívta magára a figyelmet.

A fiatal politikus a 64 éves Michael Howardot váltja a párt élén, aki két évi elnökség után májusban jelentette be távozását.

A jobbközépen elhelyezkedő David Cameron négy éve parlamenti képviselő, pártján belül jelenleg oktatási kérdésekkel foglalkozik. Eddig még nem kapott miniszteri megbízatást az árnyékkormányban.

David Cameron a Konzervatív Párt negyedik elnöke John Major 1997-es leköszönése óta.

Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin

Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×