Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Surd, 2023. november 22.Karácsonyfának szánt fenyőültetvény Surdon 2023. november 22-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

10 ezer forintot is elkérnek a fenyőfák méteréért az idén

December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában - közölte az agroinform.hu.

A vásárlóknak ebben az évben a lucfenyőért 5 ezer, az ezüstfenyőért 7 ezer, míg a nordmann fenyőért 10 ezer forint körüli összeget kell fizetniük méterenként. Egyes helyek árai között akár 10-15 százalékos eltérések is lehetnek, az árak leginkább a nordmann fenyő esetében szóródnak.

A mezőgazdasági portál november végi felmérése szerint a vásárlók 61 százaléka legfeljebb 10 ezer forintot tervez fenyőfára költeni, ám ezt a keretet a piaci realitásokkal szembesülve egy részük jó eséllyel túllépi majd.

A vevők mindössze 15 százaléka kalkulál 20 ezer forint feletti kiadással.

A legdrágább fenyőfaj, a nordmann fenyő iránt a vásárlók 59 százaléka érdeklődik, a lucfenyő 24, az ezüstfenyő 14 százalékos aránnyal áll a lista következő helyein. A mindössze 3 százalékot kitevő további fajták közül a feketefenyő mellett a kolorádófenyőt emeli ki a portál, amely - mint írták - a gombafertőzés miatt visszaesett duglászfenyőt pótolja a kínálati palettán.

A felmérésből az is kiderül, hogy a vevők 58 százaléka másfél méter feletti, 42 százaléka ennél kisebb fenyőt tervez vásárolni, míg gyökeres, földlabdával árusított fák iránt a vásárlók 18 százaléka érdeklődik. Az, hogy mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, a vásárlók 37 százaléka ugyanis az utolsó hétre hagyja a fenyő megvételét - ismertették.

A portál azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a karácsonyfának ültetett fenyő összességében környezetbarátabb, mint a műfenyő. Termesztése hasonló más mezőgazdasági növényekéhez, a kidobott fák többségét pedig komposztálják, így azoknak sem az előállítása, sem megsemmisítése nem terheli jelentősen a környezetet.

Az élő fenyők vásárlásával a vevők nem a távol-keleti gyártókat, hanem nagyrészt a magyar termelőket támogatják, Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×