Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Unsplash

Van baj a Teslánál

Az amerikai elektromosautó-gyártó 409 millió dollár nettó nyereséggel zárta az idei első negyedévet, ami 71 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 1,39 milliárd dollár profitnál – közölte a cég a New York-i tőzsde keddi kereskedésének leállítása után.

A Tesla teljes negyedéves bevétele 9 százalékkal, 19,34 milliárd dollárra csökkent a tavalyi első negyedévi 21,3 milliárd dollárról, elmarad a szakértői várakozások átlagában szereplő 21,45 milliárd dollártól.

A cég a visszaesést a sanghaji, berlini, fremonti és austini gyárak gyártósorainak fejlesztésével és ezzel a termelés ideiglenes csökkenésével indokolta, illetve azzal, hogy mérsékelte autóinak átlagos árát az eladások élénkítése céljából.

A Tesla 13 százalékkal kevesebb, 336 ezer 681 járművet szállított ki, ami a leggyengébb negyedévet jelentette 2022 óta.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×