Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.05
bux:
0
2026. május 1. péntek Fülöp, Jakab
Nyitókép: Getty Images/ Steve Prezant

Adókedvezményt jelentett be a szóvivő, de jelentkezni kell

12 millióról 18 millió forintra emelkedett az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár, a kormány ezzel is támogatja a hazai kis- és középvállalkozásokat – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Palóc André ismertette: február 28-ig választhat több mint 800 ezer érintett. Sokan már nyilatkoztak, hogy szeretnének ebben részt venni, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig segít az adminisztrációban, napi szintű kapcsolat van az egyéni vállalkozások, könyvelők és a NAV között – tette hozzá.

Azok is élhetnek a lehetőséggel, akik januárban már számlát bocsátottak ki.

Palóc André közlése szerint azokat segíti a döntés, akik nagyobb, nem 12, hanem 18 millió forintos forgalmat vállalnak évente, és szemben a kamara kérésével nem két lépcsőben, hanem egy nagy lépéssel, 50 százalékkal emelték meg a határt.

Az érintett körbe tartoznak azok az egyéni vállalkozások, amelyek magánszemélyeknek nyújtanak szolgáltatást, akár a kisboltosok, a kozmetikusok, fodrászok, a cipészek vagy a kispékségek.

Szó volt a műsorban arról is, hogy az élelmiszerár-infláció miatt a Nemzetgazdasági Minisztérium kilátásba helyezte az újabb árstopokat, tárgyaltak is a nagy üzletláncok vezetőivel.

Hozzátette: az online pénztárgépek adatai szerint a januári utolsó héten, illetve a februári első napokban valamelyest elindult lefelé az árkorrekció.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az árstop egy eszköz, ugyanúgy, mint az árfigyelő, vagy korábban a kötelező akciók is ide tartoztak.

Címlapról ajánljuk
Han Solo a tőzsdén – a döntések, amelyeket csak utólag nevezünk nagyszerűnek

Han Solo a tőzsdén – a döntések, amelyeket csak utólag nevezünk nagyszerűnek

Miért tűnik úgy, hogy a legnagyobb üzleti sikerek mögött mindig egyetlen bátor döntés áll? A válasz egyszerű: mert így meséljük el őket. A Han Solo-effektus megmutatja, hogyan alakítjuk át a komplex gazdasági folyamatokat hőstörténetekké, ám azt is, hogy miért vezet ez gyakran félreértésekhez. A valóságban ugyanis a siker ritkán köthető egyetlen emberhez.

Két bejelentést is tett a leendő egészségügyi miniszter

A Facebookon üzent a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő, az Egészségügyi Minisztérium élére kijelölt politikus.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×