Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

1,1 milliárd dolláros IMF-hitel Ukrajnának

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,1 milliárd dollárt folyósított Ukrajnának kritikus költségvetési kiadásainak finanszírozására – jelentette be Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn.

Az IMF a forrást az Ukrajnának tavaly megajánlott, négy évre szóló, 15,6 milliárd dolláros keretből utalta át. Ukrajnának eddig 9,8 milliárd dollárt szabadítottak fel ebből a keretből hat részletben.

A hétfőn bejelentett hitelrészlet átutalását megelőzően az IMF szakértői november közepén zárták le az Ukrajnára vonatkozó hitelprogram felülvizsgálatát és arra jutottak, hogy a mintegy ezer napja tartó háború okozta pusztítás ellenére a gazdaság továbbra is ellenállóképességet mutat. Jelezték ugyanakkor, hogy „a kilátások továbbra is rendkívül bizonytalanok, Oroszország ukrajnai háborúja továbbra is súlyosan megviseli Ukrajna népét, gazdaságát és infrastruktúráját”.

Az IMF szakértői szerint Ukrajna reál GDP-növekedése 4 százalék lesz az idén, jövőre azonban 2,5-3,5 százalékra lassul a bővülés az energiainfrastruktúrában keletkezett komoly károk és a munkaerőhiány miatt.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×