Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Nyitókép: Paks2.hu

Pakssal minden rendben, "a munka fel fog gyorsulni" - mondta Szijjártó Péter

Menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése, amely nemcsak versenyképesebbé fogja tenni a magyar gazdaságot, és nemcsak garantálni fogja az energiabiztonságot, a környezetvédelemhez is nagyban hozzá fog járulni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bécsben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlését megelőzően sérelmezte, hogy még mindig hatalmas politikai és ideológiai viták övezik a nukleáris energiatermelést, miközben fontos lenne, hogy végre a szakmai alapú megközelítés kerüljön előtérbe.

"Európában továbbra is komoly politikai és ideológiai támadások alatt áll a nukleáris energia, holott ha feltesszük a kérdést, hogyan lehet úgy nagy mennyiségben elektromos energiát előállítani, hogy az versenyképes áron, biztonságosan történjen, és még a környezetet is megóvjuk, akkor a nukleáris energia jelenti a megoldást" - jelentette ki.

Leszögezte, hogy Magyarország a paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását fogja megelőzni.

"Tehát nemcsak versenyképesebbé tesszük az országot, és nemcsak az energiaellátásunk biztonságát garantáljuk, hanem a környezet védelméhez is nagy mértékben tudunk hozzájárulni" - fogalmazott.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy

mások mellett Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz nukleáris energetikai vállalat vezérigazgatójával is tárgyalt, akivel áttekintették a paksi projekt állását,

amelynek szavai szerint a látványos szakasza ezután fog megindulni.

Kiemelte: a megépült résfal hossza mostanra átlépte az egy kilométert, miközben összesen 2700 méterre lesz szükség az erőmű építésének előkészítése során. Emellett a kivitelező újabb kapacitásokat telepít a helyszínre, így a munka fel fog gyorsulni.

Megkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése, s már több mint félmillió köbméternél tart a folyamat, vagyis a munka fele már nagyjából itt is kész, miközben az ötös reaktornál már el is készült öt méteres mélységig a kitermelés. A következő feladat a talajszilárdítás lesz, amely november elsején indul. Ezzel párhuzamosan pedig elkészítik a 23 méteres mélységig történő talajkitermelésre vonatkozó engedélyeket - sorolta.

Hozzátette, hogy a Roszatom már megrendelte a hosszú gyártási idejű berendezéseket, például a reaktorpalást előállítása is megkezdődött már Oroszországban.

A miniszter hangsúlyozta: "Tehát haladunk a menetrend szerint a paksi atomerőmű építésével. A 2030-as évek elején a két új blokkot rá fogjuk tudni kapcsolni a hálózatra, ezzel nagymértékben hozzájárulva az ország energiaellátásának biztonságához, és ahhoz, hogy megfizethető áron álljon rendelkezésre az energia Magyarországon."

Kitért arra is, hogy állandó egyeztetés folyik a Roszatom vezetésével a beruházás kapcsán. "Elmondtam azt is, hogy Brüsszelből folyamatosan kapunk olyan híreket vagy híreszteléseket, amelyek arról szólnak, hogy több európai uniós tagország kitartóan napirenden tartja a nukleáris ipar szankcionálását" - húzta alá.

"Ez a magyar nemzeti érdekekkel súlyosan ellentétes lenne, ezért természetesen,

ha a jövőben felmerül komolyan ilyen javaslat, azt magyar részről mindig vétózni fogjuk"

- figyelmeztetett.

"Magyarország nemzeti érdeke az, hogy a nukleáris energiát tudja használni és a Roszatommal való együttműködésben tudja mindezt megtenni. A paksi beruházás továbbra is nagy nemzetközi projekt, a Roszatom mellett amerikai, német és francia vállalatok is részt vesznek benne" - összegzett.

Címlapról ajánljuk
Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI már képes elkészíteni azt az első kódvázlatot, szerződés-összefoglalót vagy prezentációt. Korábban a pályakezdők ezeken keresztül tanulták meg a szakmát. Eközben új állások születnek ugyanennek a technológiának az építésére, ellenőrzésére és szabályozására. A nagy kérdés az, hogy milyen tudásra lehet majd többször is új karriert építeni.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: reagált az ellenzéki kritikákra Lannert Judit, Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit

Tisza-kormány: reagált az ellenzéki kritikákra Lannert Judit, Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit

Azt javasolja a kormánynak Magyar Péter, hogy a paksi védekezés minden résztvevője részesüljön kitüntetésben és jutalomban az október 23-i nemzeti ünnepen - a miniszterelnök erről a Facebookon írt szombaton. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tegnap bejelentette, Szeged és Hódmezővásárhely mintájára Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is megkezdődik a tramtrain-hálózat (vasútvillamos) kialakításának előkészítése, amely Miskolc, Tiszaújváros, Kazincbarcika és akár Ózd belvárosait kötheti össze közvetlenül. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb közéleti hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×