Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Tóth László postai dolgozó egy gázfogyasztást mérő óra állását rögzíti a leolvasó készülékkel Debrecenben 2013. február 7-én. Idén február 1-jétől a Magyar Posta Zrt. munkatársai végzik a gázmérők leolvasását a Tiszántúli Gázszolgáltató (Tigáz) Zrt. szolgáltatási területén.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Fontos bejelentés a rezsicsökkentés ügyében, erre vártak az átalánydíjasok

A kormány úgy döntött, hogy az augusztustól kezdődő rezsiévben is marad a rezsicsökkentett gáz- és áramár a magyar családok számára – jelentette be a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos.

Az ehhez szükséges összeg 2024-ben is rendelkezésre áll a költségvetés rezsivédelmi alapjában - közölte Németh Szilárd.

A fideszes politikus emlékeztetett arra: egy évvel ezelőtt döntött arról a magyar kormány, hogy - a háborúra és az elhibázott brüsszeli szankciós politikára válaszul – mindenféleképpen fenntartja a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás mértékéig.

Ez a gáz esetében 1729 köbméter/év (a rendelet MJ-ban adja meg ezt a számot, amit azért fontos, mert a különböző szolgáltatóknál más és más a köbméterszám - szerk.), az áram esetében pedig 2523 kilowattóra/év.

Az áram esetében a háztartások 78 százaléka, a gáz esetében pedig a háztartások 85 százaléka esik ebbe a kategóriába

– tette hozzá.

A döntés eredményeként – folytatta Németh Szilárd – az Eurostat adatai alapján az egész Európai Unióban továbbra is Magyarországon jutnak a legolcsóbban az energiához az emberek. Vásárlóerő paritáson pedig csak a luxemburgiak és a belgák pénztárcáját terheli meg kevésbé a rezsi kifizetése.

Vagyis olyan országokban mint Hollandia, Írország, Németország vagy Svédország, az embereknek a jövedelmükhöz képest többet kell fizetniük a háztartási energiáért, mint a magyaroknak - fűzte hozzá.

Arról is szólt: a kormány annak ellenére kiáll a rezsicsökkentés politikája mellett, hogy Brüsszel és a magyar baloldal is folyamatosan támadja az intézkedést.

Brüsszel a háború és az elhibázott szankciós politika árát a magyar családokkal fizettetné meg és elvenné a háztartási energiaár megállapításának jogosítványát nemzeti hatáskörből. A hazai „dollárbaloldal” pedig a külföldről kapott források fejében teljes egészében kiszolgálja a brüsszeli érdekeket – mondta Németh Szilárd.

Az Infostarton többször beszámoltunk arról, hogy a gázt átalányban fizetők a nyáron „horrorszámlákat” kaptak. Ennek egy „csavar” volt az oka, pontosabban az, hogy mivel a támogatást 2022 augusztus 1-től 2023 július 31-ig állapították meg, az éves leolvasás ideje nem ezzel nem esik egybe. Ezért a kedvezményes mennyiség, jellemzően a 1729 köbméter közelében fogyasztók számára elfogyhat.

A problémával a Kormányinfón is foglalkoztak. Gulyás Gergely miniszter becslése szerint 90 ezer embert érintett ez az elsámolis anomália. Az MVM ezek után részletfizetési kedvezmény ajánlott fel az olykor 100 ezres részszámlákat is kapó fogyasztóknak.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×