Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Ezek lehetnek a falusi csok meghosszabbításának hatásai

Az intézkedéssel újabb 30 milliárd forint érkezhet a vidéki ingatlanpiacra, amelynek köszönhetően a tavalyi év után idén is a vidék lehet az ingatlanpiaci forgalom húzóereje a Duna House várakozása szerint.

A bejelentés szerint a Magyar falu program részeként év végéig meghosszabbítják a falusi csok igénylésének lehetőségét. A 2678 településen elérhető támogatást 2019-es indulása óta 31 ezer család igényelte, eddig 170 milliárd forint értékben – emlékeztettek a közleményben.

Az év eleji statisztikák alapján a falusi csok kérelmek több mint felét (54 százalék) lakásvásárlással egybekötött bővítésre vagy korszerűsítésre, átlagosan 7,7 millió forint összegben, míg másik részét már meglévő ingatlan korszerűsítésére vagy bővítésére nyújtották be az ügyfelek, átlagosan 2,8 millió forint összegben – írták.

A tavalyi bővítésnek köszönhetően már a községek több mint 90 százalékának esetében elérhető a kistelepülési támogatás.

A csok és a falusi csok igénylések tavalyi darabszáma alapján összesen az ingatlanpiaci forgalom körülbelül 20 százalékánál jelentettek segítséget

– jegyezték meg.

"A kistelepüléseken a pandémia okozta változások óta jelentősebb ingatlanforgalmat tapasztalnak értékesítőink. A bővüléshez hozzájárult az ezeken a településeken elérhető falusi csok lehetősége, amelynek meghosszabbítása továbbra is segítheti a vidéki ingatlanpiac menetelését" – idézték Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét a közleményben.

Hozzátették, hogy a tervezett költségvetési számok alapján várhatóan minden családtámogatási lehetőség hosszabbításával számolhatnak majd a lakásvásárlók, azonban a támogatások összegét, konstrukcióját érdemes lenne az ingatlanpiaci változásokhoz igazítani. A falusi csok-nál például indulása óta változatlan összegű a támogatás, amely

a lakásárak szignifikáns emelkedése miatt egyre kevesebb segítséget jelent az ingatlanvásárlóknak.

Felidézték: a falusi csok egy gyermek nevelése esetén 600 ezer, kettőnél 2,6 millió, háromnál pedig 10 millió forintos segítséget jelenthet használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez a családoknak.

A Duna House Barométer idei első negyedéves adatai szerint vidéken átlagosan 26 millió forintért lehet egy téglalakáshoz jutni. A támogatás így 2, 3, 10 vagy 38 százalékát tehetné ki a vételárnak. Ezzel szemben 2019 harmadik negyedévében, a falusi csok bevezetésekor egy vidéki, háromgyermekes család akár a kiszemelt ingatlan felét is ki tudta egyenlíteni a támogatás összegéből.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×