Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A Wizz Air diszkont légitársaság repülőgépei parkolnak a Debreceni Nemzetközi Repülőtér kifutópályája mellett 2020. március 22-én. A koronavírus-járvány miatt törölt, illetve ideiglenesen szünetelő járatok miatt a légitársaság kilenc gépe parkol a légikikötőben.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Megújul a debreceni repülőtér, évi hárommilió utasra számítanak

Az új terminálépülete és környezete, valamint egy új futópálya és a kapcsolódó burkolt felületek megtervezésére írt ki nyílt tervpályázatot a debreceni önkormányzat.

Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent felhívás kiemeli, hogy az új beruházást évi hárommillió utashoz kell megtervezni. Része a feladatnak egy kisgépes zóna kialakítása is – írja a napi.hu.

A pályaművek díjazására nettó 16,5 millió forintot biztosít a város. A legmagasabb díj nettó 7 millió, míg a legalacsonyabb 1,5 millió forint lehet. A megvétel legkisebb összege pedig nettó 500 ezer forint. A pályaművek benyújtási határideje november 23.

Hétfőn írta meg az Index, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a magyar kormány és a debreceni önkormányzat 2,5 milliárd forint összegű állami támogatást nyújtson a Debreceni Nemzetközi Repülőtér tulajdonosának.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×