Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
313.22
bux:
150611.99
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Forrás: MÁV

Planet Budapest: a MÁV monstrumai hirdetik a grandiózus rendezvényt

Fenntarthatóság témakörben még soha nem volt ilyen nagyságrendű rendezvény Közép-Európában, mint a Planet Budapest 2021 - Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó - hangsúlyozta Joó István, a rendezvény lebonyolításáért felelős kormánybiztos pénteken Budapesten a Keleti Pályaudvaron, ahol a MÁV a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (KKM) együttműködve bemutatta a világesemény népszerűsítésére felmatricázott TAURUS mozdonyt.

A Planet Budapest 2021 – Fenntarthatósági Expót és Világtalálkozót Áder János köztársasági elnök fővédnöksége mellett november 29. és december 5. között rendezik meg a Hungexpo területén.

A kormánybiztos ismertette, hogy a Planet Budapest 2021 esemény négy tematika köré csoportosul, tudományos világtalálkozót, nagyszabású kongresszust szerveznek, több mint 180, visegrádi országokból érkező vállalat mutatja be a fenntarthatóságot elősegítő termékeit, szolgáltatásait, a nagyközönségnek pedig bemutatják, hogy mit tehetnek a fenntarthatóságért a mindennapokban. A jövő hősei elnevezésű program a 10–16 éves fiatal korosztálynak szól, ahová az egész Kárpát-medence területéről jelentkezhetnek osztályok, diákcsoportok a részvételre. A Planet Budapest 2021 rendezvényen mintegy 160 általános és középiskolai csoportot látnak vendégül, 4680 fiatal diák ismerheti meg a fenntarthatóság témakörét.

Budapest, 2021. szeptember 2.
Joó István kormánybiztos köszöntője a Keleti pályaudvaron.
Forrás: MÁV
Budapest, 2021. szeptember 2. Joó István kormánybiztos köszöntője a Keleti pályaudvaron. Forrás: MÁV

A kormánybiztos kitért arra is, hogy sokat tesznek azért, hogy a rendezvény megközelíthetősége is környezetbarát legyen.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, 2021 a vasút éve Európában, ez is lehetőséget ad a fenntarthatóság fontosságának hangsúlyozására, hiszen az üvegházhatású gázok kibocsátásának negyedéért a közlekedés felel, ehhez a vasút mindössze egy százalékkal járul hozzá.

A MÁV elnök-vezérigazgatója kijelentette, vasúton kell utazni és árut szállítani ahhoz, hogy el lehessen érni az Európai Unió azon a célját, hogy 2050-re 90 százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása. Felhívta a figyelmet arra, hogy a MÁV-Start jegyein pontosan látható, hogy a vasút választásával az utas mennyi szén-dioxidot spórolt meg az egyéni közlekedéssel szemben. Homolya Róbert hangsúlyozta azt is, fontos, hogy minél több villamosított pálya legyen az országban. Megemlítette, hogy folyamatos a dekarbonizáció a MÁV és a Volán fejlesztéseinél.

Budapest, 2021. szeptember 2.
Homolya Róbert a MÁV elnök-vezérigazgatója a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó népszerűsítésére felmatricázott TAURUS mozdony előtt.
Forrás: MÁV
Budapest, 2021. szeptember 2. Homolya Róbert a MÁV elnök-vezérigazgatója a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó népszerűsítésére felmatricázott TAURUS mozdony előtt. Forrás: MÁV

A MÁV tájékoztatása szerint a bemutatott TAURUS mozdony mellett a fenntarthatósági világeseményt további két TRAXX mozdony is hirdeti majd az év végéig. A TAURUS mozdony a Budapest–Győr–Hegyeshalom, a Budapest–Győr–Sopron/Szombathely és a Budapest–Miskolc–Hidasnémeti vonalon közlekedik.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Vitézy Dávid bejelentette: feljelentést tett a Lázár János által aláírt koncessziós szerződés miatt

Vitézy Dávid bejelentette: feljelentést tett a Lázár János által aláírt koncessziós szerződés miatt

Rengeteg témát tárgyalt a Paksi Atomerőmű hűtésével kapcsolatos intézkedések mellett a kihelyezett kormányülésen. Főleg a helyreállítási és ellenállóképességi eszközhöz (RRF) kapcsolódó végrehajtási intézkedésekről döntöttek – jelentte be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteki sajtótájékoztatóján. Emelett arról is beszélt, hogy lezárult az M6 autópálya koncessziós szerződése is, amely miatt feljelentést tettek Lázár János korábbi beruházásügyi miniszter által aláírt szerződés miatt. A sajtótájékoztatót élőben közvetítjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×