Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Enjoy Robotics/Facebook

Egyre jelentősebb szeletet hasítanak ki a hazai cégek a globális robotgyártásból

Gyakran már egy éven belül megtérül a vállalkozásoknak az önműködő gépekbe fektetett pénz, a piaci szereplők kivétel nélkül további fellendülésre számítanak.

Mintegy 926 ipari robotot és 200-300, emberekkel együttműködő, automatizált gépet, úgynevezett kobotot adtak el Magyarországon 2019-ben – derül ki a Nemzetközi Robotikai Szövetség adataiból.

Globálisan

megtriplázódott az új önműködő gépek üzembe helyezése, 2010–2019 között mintegy 381 ezer ipari robot állt munkába.

A nagy globális cégek mellett hazai szereplők is megjelentek az ágazatban, a fejlesztési és a gyártási oldalon egyaránt – teszi hozzá a Világgazdaság.

Az egyik új szereplő az Enjoy Robotics, amely Budapesten robotkávézó létrehozásával kezdte meg a működését 2019-ben, majd a koronavírus megjelenésekor fertőtlenítő robot fejlesztésébe kezdett, s ezzel párhuzamosan Fülesden felépített egy robotgyárat. A cég vezérigazgatója a gazdasági napilapnak elmondta: 2021-ben kezdték az ápolók és idősgondozók támogatását szolgáló robotok fejlesztését, amelyek ugyan nem váltják ki az élő munkaerőt, azonban segítik az egészségügyi ellátást.

Csizmadia Tibor szerint nemzetstratégiai kérdés lesz, hogy ki gyártja, illetve vezérli a robotokat, és Magyarországnak alapvető érdeke, hogy a jövő egyik meghatározó iparágában

fejlesztőként és ne bérmunkásként vegyen részt.

Az OnRobot vállalat hardvert és szoftvert egyaránt készít. Sajtóképviselőjük állítása szerint az együttműködő robotok piaca

továbbra is két számjegyű növekedést mutat,

és az eladások további növekedésére számítanak. A vállalat termékeit Magyarországon az autóiparban, a gyógyszeriparban, a gépiparban, az elektronikai gyártásban, a vegyiparban és az élelmiszeriparban használják.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×