Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay.com

Faramuci évet zárhatnak a dinnyések

A héten véget ér a dinnyeszezon Békés megyében. Magyarország dinnyetermésének csaknem felét az itteni gazdák termelik. Az ország nagy részén még szeptember közepéig kapható a gyümölcs.

A szélsőséges időjárás mellett a koronavírus-járvány is megnehezítette idén a dinnyetermelők munkáját, ismertette az M1-nek nyilatkozva a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnöke. A gazdákat elsőként tavaszi fagykárok sújtották, amik a gyümölcsösöket, így a korai ültetésű görögdinnyéket is megtizedelték, majd következtek az özönvízszerű esőzések júniusban. Göcző Mátyás hozzátette, ami további extremitást jelentett, ezáltal súlyos gondokat a magyar görögdinnye-termelésben, az a május végi, június eleji–közepi szokatlanul alacsony hajnali hőmérséklet volt.

A Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnöke az idei várható dinnyeterméssel kapcsolatban kifejtette: ugyan az összegzések még tartanak, 160–180 ezer tonnával kalkulálnak. Szavai szerint tehát

volt elegendő mennyiségű magyar áru,

az üzletláncok pedig vállalták, hogy szinte július közepétől kizárólag ezeket forgalmazzák. „Szerintem nem csalódtak, a termelők ki tudták szolgálni őket” – fogalmazott.

A magyar dinnyeexport ugyanakkor gyengélkedik.

A magas termelési költségeknek köszönhetően tudniillik nehézkesen boldogul a szakma az exportárakkal – tette hozzá Göcző Mátyás, aki szerint nagyon sok tennivaló lesz a magyar görögdinnye-ágazatban, hogy ezt a piacot hogyan tudják olyanná formálni, ami számukra megfelelő.

A terméskiesést az árak valamelyest kompenzálták, de azt nem lehet kijelenteni, hogy jó évet zártak a dinnyetermelők, vélekedett a Világgazdaságnak a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. Gubacsi Zoltán szerint a kilogrammonként 60–70 forint körüli idei átlagos felvásárlási ár megfelelő, de a hozamok hektikussága miatt egyes termelőknek kifejezetten rosszul sikerült az idei dinnyeszezon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×