Infostart.hu
eur:
366.19
usd:
322.04
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Csendben fogynak a bankfiókok

A jegybanki adatok szerint néhány év alatt a banki fiókhálózat harmadával szűkült az idei első félévre, a tranzakciós illeték bevezetése előtti időkhöz képest. 2019-ben nagy visszaesés látható.

A legutóbbi jegybanki statisztikák szerint az idei első félév végén 1471 hálózati egység működött az országban, ami a hat évvel korábbinak a 65 százalékát sem éri el. Tehát több mint 800 hellyel kevesebbet kereshetnek fel személyesen a banki ügyfelek - írta az azenpenzem.hu.

A közzétett statisztikából azonban a június elsejét követő változások még nincsenek benne, pedig időközben több bank is lépett és újabb fiókokat szüntetett meg az Erste és a CIB is. A K&H viszont két újabbat nyitott.

Nagyobb visszaesés volt 2018-ról 2019-re (mintegy 200 egység tűnt el), és ez alapvetően nem a kereskedelmi bankok kisebb lépéseit, hanem a takarékok nagy átrendeződését tükrözi. Az egyesülés után már 2017-ben tömegével zárták be a fiókjaikat, idén szeptemberben pedig újabb egyesülésről döntöttek, a fúzió kiteljesedése a portál szerint újabb egységek leépítésével járhat - a kérdés csak az, hogy ez még az önkormányzati választások előtt megtörténik, vagy csak utána.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Vitézy Dávid  zöld utat kaphatnak a gigantikus magyar metró- és vasútfejlesztések

Vitézy Dávid zöld utat kaphatnak a gigantikus magyar metró- és vasútfejlesztések

Az Európai Bizottság javasolta a még befagyasztott 4,2 milliárd eurós – mintegy 1600 milliárd forintos – magyar kohéziós keret teljes felszabadítását, miután pozitívan értékelte a kormány intézkedéseit. A végső döntést az Európai Tanácsnak kell meghoznia. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint a forrásból 2029-ig többek között HÉV-felújításokat, az M3-as metró meghosszabbítását, elővárosi vasútfejlesztést és vidéki vasútvonalak korszerűsítését lehet finanszírozni. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az eredeti 6,3 milliárd eurós keretből 2 milliárd euró végleg elveszett, mert az előző kormány nem teljesítette időben az uniós antikorrupciós feltételeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×