Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pixabay.com

Nyolcéves rekord dőlt meg a lakásépítésben

2018-ban több mint 20 százalékkal több új építésű lakást adtak át Magyarországon, mint egy évvel korábban. A lakás-áfa szabályozása körüli bizonytalanságok azonban enyhe visszaesést eredményeztek a tavaly kiadott új építési engedélyek számában.

Tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A tavalyi negyedik negyedévben 7463 lakás lett kész,

kétszer annyi, mint a harmadik negyedévi 3701.

Az új lakások közel felét Budapesten és Pest megyében vették használatba: 53 százalék családi házban, 38 százalék többlakásos épületben, 5,0 százalék pedig lakóparkban készült el.

Az OTP Ingatlanpont elemzésében közölte: utoljára 2010-ben adtak át töb új lakást, akkor 20,8 ezret. Ugyanakkor a tavaly kiadott 36,7 ezer új építési engedély 3 százalékos visszaesést jelent 2017-hez képest, ám ebben már komoly regionális eltérések adódnak.

„A számok jól leképezik az értékesítési céllal épített lakások áfa-terhe körüli bizonytalanságot, ami a tavalyi év nagy részében uralta a piacot” – értékeli a számokat Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Először bejelentették, hogy nem tervezik meghosszabbítani az eredetileg 2019 végéig hatályos 5 %-os áfa-kulcsot, hanem 2019 után visszaáll az eredeti, 27%-os forgalmi adó. A kezdeti felbolydulást azután ideiglenes megnyugvás követhette, mivel egy év végi döntés alapján, átmeneti megoldásként azon ingatlanok esetében, amelyek 2018. november 1-je előtt jogerős építési engedélyt kaptak, 2023 végéig még alkalmazható a kedvezményes áfa-kulcs.

A társasházépítők bizonytalansága látszik a számokon.

Mivel Budapesten az új kínálat legnagyobb része társasházi lakás, a kiadott építési engedélyek száma itt 18%-kal csökkent. A családi házak építése ugyanakkor továbbra is lendületben van, így vidéken ennek köszönhetően nőtt a kiadott új engedélyek száma, a legnagyobb arányban (+10%) a községekben.

A használatba vételi engedélyek száma minden településtípus esetében nőtt.

A legnagyobb mértékben, 40%-kal Budapesten, a legkevésbé, 10%-kal a megyei jogú városokban.

„A tavaly november előtt építési engedélyt kapott projektek beruházói egyértelműen előnyös helyzetben vannak, hiszen várhatóan olcsóbban és kapkodás nélkül építkezhetnek. Emellett, mivel az ilyen lakások száma véges lesz a piacon, biztos, hogy továbbra is élénkebb érdeklődés várható irántuk a 27%-os áfa-tartalommal kínált ingatlanokhoz képest” – vélekedik Valkó Dávid.

A kereslet intenzitását mutatja, hogy a legfrissebb OTP Budapesti Újlakás Értéktérkép adatai alapján, az idén a fővárosban átadni tervezett 13,4 ezer társasházi lakásból januári állapot szerint közel tízezer már tulajdonosra talált, s a jövőre megépülő ingatlanok fele ugyancsak elkelt már. Kérdés azonban, hogy a 27% áfa-tartalom mellett mennyire esik majd vissza a piac. Szinte biztos, hogy szűkülő kínálattal és kereslettel kell majd számolni, ám ennek pontos mértéke még nem látható.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×