eur:
392.8
usd:
367.85
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: Pixabay

Stratégiai partnerséget kötött a kormány és a Tungsram

A tavalyi év kiemelkedő gazdasági sikerei közé tartozik, hogy a 123 éves magyar márkát, a Tungsramot sikerült újjáéleszteni - jelentette ki az aláíráson Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter.

A General Electric (GE) regionális fényforrás-, valamint globális autólámpa-ágazatát magyar tulajdonos, a Jörg Bauer, a GE korábbi felső vezetője irányította Tunsgram-csoport vásárolta meg. A Tungsram tehát újra magyar tulajdonban van - hangsúlyozta Szijjártó Péter a stratégiai partnerség aláírásán. A Tungsramnak a világ 22 országában van kereskedelmi képviselete, magyar központú multinacionális vállalat, amelynek fejlesztése egyértelműen a magyar nemzetgazdaság érdeke - húzta alá a külgazdasági- és külügyminiszter.

Ez a kormány 80. stratégiai együttműködési megállapodása.

A korábbiak eddig 22 ezer új munkahelyet hoztak létre, 180 ezer dolgozónak adnak munkát a partnercégek, amelyek között 60 termelő, 18 szolgáltató, és egy pénzügyi vállalat van. A Tungsrammal immár 7 magyar vállalat tartozik a sorba - összegzett a miniszter.

Arról is beszélt Szijjártó Péter, hogy a cég a technológiai újításoknak kitett iparágban működik, ezért kemény nemzetközi versenyben kell megvédenie és fejlesztenie pozícióit. A magyar állam ezért is állt a Tungsram mellé,

az Eximbank jelentős hitelt nyújtott a vállalatnak a hazai és nemzetközi versenyképességének fejlesztéséhez.

A vállalatnak öt városban működnek gyárai, Budapesten, Nagykanizsán, Hajdúböszörményben, Zalaegerszegen és Kisvárdán. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a Tungsram további magyarországi beruházásainak támogatásával pedig elősegítik a telephelyek bővítését.

Észak-Afrikában és a Közel-Keleten továbbra is erős márka a Tungsram, némi munkával a Távol-Keleten és Délkelet-Ázsiában is az lehet, az Egyesült Államok piaca külön kihívást fog jelenteni

- fogalmazott.

A Tungsram sikere más vállalatok sikerét is jelenti a külügyminiszter szerint, mivel 1500 beszállítójából 670 magyar kis- és középvállalat. A cég a 3. legnagyobb magyar tulajdonú vállalat, a termékei 95 százalékát exportálja. A magyar külgazdaság további sikereiben számítanak a vállalatra. A megállapodás egyik fontos része, hogy a kormány segít a beszállítói hálózatba bekerülni.

"Adj egy Tungsramot!"

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója felidézte: a világ egyes részein a Tungsram szó egyet jelent a minőségi lámpával. A Közel-Keleten, ha valaki izzót akar vásárolni, így kéri: "adj nekem egy Tungsramot". Ezt az eredményt a 123 év innovatív, kiváló termékeivel és globálisan jó kereskedelmi kapcsolataival sikerült elérni - tette hozzá. Közölte: 100 országban vannak jelen, majdnem ötezer dolgozót foglalkoztatnak Magyarországon.

A magyar és nemzetközi piacon is vezető, innovatív vállalat szerepére törekednek, és a partnerséget látják az egyetlen célravezető útnak, a versenyképesség kulcsának

- mondta.

Nagy István, Újpest alpolgármestere arról beszélt, hogy a világhírű újpesti sportegyesület és a településrész múltja összeforrt a céggel, Újpest öröksége nem csak az innováció, hanem a társadalmi felelősségvállalás. Az újpesti közterületek elnevezése is a Tungsramot idézi, és több ezer újpesti dolgozott és dolgozik a cégnél.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×