Infostart.hu
eur:
382.14
usd:
328.2
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Új légiközlekedési lehetőségről tárgyalnak a Budapest Airport vezetői Kínában

A Budapest és a sanghaji régió közötti utas- és áruszállító légijáratok indításának lehetőségeiről tárgyalnak a Budapest Airport (BA) vezetői kínai partnerekkel a sanghaji "Transport Logistic" konferencián május 16-18. között - közölte a BA pénteken.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben kiemelte, a budapesti repülőtér több tekintetben is előnyös cargo-üzemelésre, minden adottsága megvan ahhoz, hogy jelentős elosztó központtá fejlődjön.

A Budapest Airport közleményben hangsúlyozta, hogy a "BUD 2020" fejlesztési programjuk keretében 2017 nyarán két új logisztikai központot adtak át a DHL Express és a TNT részére a repülőtéren.

Az ötéves, 160 millió euró (50 milliárd forint) értékű fejlesztési terv részét képezi egyebek mellett az új Cargo City megépítése 2019 nyaráig, illetve az I. futópálya felújítása ez év júniusáig, a repülésbiztonság fokozása az ILS CAT IIIB színvonalú műszeres leszállító rendszer (ILS) telepítésével - közölték.

Ismertték, az Air China hetente négy alkalommal repül a kínai és a magyar főváros között 2015 májusa óta, korábban 2012-ig a Hainan Airlines által üzemeltetett járatot ezen az útvonalon.

A Budapest Airport 2017 novemberében a Budapesten rendezett Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón szándéknyilatkozatot írt alá az STO Express és az EKOL logisztikai nagyvállalatokkal, a Magyar Posta pedig a kínai ZTO Expresszel hozott létre

vegyesvállalatot légi áruszállítási profillal.

Ezt megelőzően, 2016-ban a Budapest Airport légiáru forgalomért felelős vezetői az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében, a sanghaji magyar főkonzulátus aktív támogatásával munkakapcsolatot alakítottak ki Ningbo város repülőterével.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
A Google és az Apple riadót fújt

A Google és az Apple riadót fújt

Az Apple és a Google a héten világszerte újabb figyelmeztetéseket küldött azoknak a felhasználóknak, akiket államilag támogatott hackerek vehettek célba. Az Apple december 2-án küldte ki az értesítéseket, de nem közölt részleteket a feltételezett hackertevékenységről. Azt sem árulta el, hány felhasználót érintett az ügy, illetve ki állhat a megfigyelés mögött. A vállalat mindössze annyit közölt, hogy eddig összesen több mint 150 országban értesítettek felhasználókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×