Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Fontos feladat hárulna a lakosságra

Fontos feladat hárulna a lakosságra

Míg 2005-től tíz évig csökkent, addig 2015-től folyamatosan emelkedik Magyarország energiafelhasználása. A legtöbb energiát a lakosság fogyasztja – mondta az InfoRádiónak Szalai Gabriella, a Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetője.

Magyarország teljes energiafelhasználásának több mint harmada, 33-35 százaléka kötődik a lakossághoz. Az ipar 22-24 százalékot visz és a közlekedés is nagyjából ennyit.

"Mivel a lakosság a legnagyobb energiafogyasztó és mivel az épületekhez kötődik a teljes energiafelhasználás 40 százaléka, azt lehet mondani, hogy

ha egy erőteljes épületfelújítási programba fognánk, akkor a lakosság által felhasznált energia mintegy felét meg lehetne takarítani.

Szalai Gabriella hozzátette, hogy Magyarország évente felhasznált energiaszükségletének több mint felét külföldről importálja, ugyanakkor emellett a magyar gazdaság rendkívül energiaigényesen működik, az uniós átlagnál jóval energiaigényesebben.

A magyar gazdaság 2016-ban a KSH adatai szerint

az unió átlagánál 86 százalékkal több energiát használtunk fel egy egységnyi GDP előállításához.

A hatékony energiafelhasználást a technológiai fejlődés, a jobb hatásfokon működő berendezések is segíthetik, de nem elhanyagolható a fogyasztói szokásokból eredő megtakarítás sem.

"Ha energiával való takarékosságról beszélünk, akkor a tudatos energiafelhasználói magatartást értjük alatta. Ilyen például, hogy a lakásunkat 22 helyett csak 21 fokra melegítjük, vagy hogy elektromos készülékeinket "stand by" helyett teljesen kikapcsoljuk" - mondta a szakember.

Szalai Gabriella hozzátette az energiahatékonyság ösztönzése az egyes nemzetgazdaságokat ellenállóbbá teszi, csökken a hosszú távú energiaszükséglet, javul a globális életminőség, a levegőszennyezés mértéke csökken és a klímaváltozás elleni küzdelmet is elősegíti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem isszák olyan forrón a kakaót
árcsökkenés

Nem isszák olyan forrón a kakaót

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.

Felszólították Izraelt, nem is akárkik

Tizennégy ország - közöttük Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada és Japán - szerda este közös közleményben ítélte el, hogy Izrael jogi státuszt adott tizenkilenc ciszjordániai zsidó telepnek, és felszólították a zsidó államot: vonja vissza ezt a döntést és hagyjon fel a telepek bővítésével.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×