Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
330.86
bux:
116404.83
2026. január 12. hétfő Ernő

Pesszimista várakozás a nyugdíjas évekről

Egyre többen számítanak munkás nyugdíjas évekre, a magyarok 69 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog a tavalyi 61 százalék után - derült ki a K&H Biztosító éves reprezentatív felméréséből.

Az 500 fős mintán végzett kutatás szerint a magyarok csaknem négyötöde a jelenleginél rosszabb vagy sokkal rosszabb életszínvonalra számít az aktív évek után, azonban sokan így sem takarékoskodnak nyugdíjcélra.

A kutatást ismertette Kuruc Péter, a cég életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divíziójának vezetője, aki elmondta, a magyarok mindössze 22 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással.

Pozitívumként kiemelte, hogy a tavalyinál 4 százalékponttal többen, a válaszadók 17 százaléka szerint a vállalkozása biztosítja majd a nyugdíjas megélhetését.

A nyugdíjrendszer összeomlására leginkább a harmincas korosztály számít, 78 százalékuk szerint fog ez bekövetkezni, míg a negyveneseknél 70, az ötvenes korosztályban 41 százalék ez az arány.

Az összes válaszadó 57 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással, a legtöbben, 42 százalékuk általános biztonsági tartalékkal, amelyet a nyugdíjcélú megtakarítás követ 39 százalékkal - mondta. Lakásfelújításra 22 százalék, a gyermek taníttatására a válaszadók 18 százaléka tesz félre. Tavaly 29-ről 34 százalékra nőtt azok aránya, akik nem számítanak arra, hogy megélik a nyugdíjas kort, pedig a statisztikai hivatal adatai szerint nő a születéskor várható átlagos élettartam, 2015-ben a nőknél 78, a férfiaknál 72 év volt.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×