Infostart.hu
eur:
385.99
usd:
332.39
bux:
121461.18
2026. január 16. péntek Gusztáv

Milliárdok takarításból

Több mint 20 éves fennállása óta először idén eléri a 10 milliárd forintos nettó árbevételt a Jánosik és Társai Kft. Az első gyorsmérleg szerint az eredményesség meghaladja a 400 milliót, így elmondható, hogysikeres évet zárhat az elsősorban takarító és építőipari tevékenységéről ismert cég.

A vállalat 2015-re olyan gazdasági társasággá vált, amelynek egyes ágazatai országos piacvezetők lettek, mások pedig számon tartott piaci tényezőkké fejlődtek - számolt be Jánosik LAjos, a cég tulajdonosa. A több lábon álló cég fő profilja, a takarító tevékenység forgalma idén elérte a 4,5 milliárd forintot, ami mintegy 30 százalékkal haladja meg a tavalyi bevételt. 2015-ben ugyancsak dinamikusan fejlődő ágazat volt az építőipar, amelynek bevétele az Európai Unió által támogatott beruházásoknak köszönhetően ugyancsak elérte a 4,5 milliárdot, és ez is 30 százalékos növekedéssel járt. Az őrzés védelmi ágazat 450 milliós bevétele 10 százalékos fejlődést jelent. Az üzemeltetés-karbantartás ágazat 400 milliós forgalmával szintén túlteljesítette az idei tervét. A cég év végére már több mint 1000 saját alkalmazottnak adott biztos munkát.

Sikereik titka a cégvezető szerint az, hogy munkájuk eredményét nagy részben visszaforgatják a vállalkozásba. Idén is úgy tervezik, hogy az adózás előtti eredmény 15 százalékát fizetik csak ki osztalékként, a fennmaradó részből pedig tovább fejlesztik a céget. Már készülnek a jövő év tervek. 2016-ban arra számítanak, hogy tovább fejlődik a takarító ágazat. Ugyanakkor a beruházások visszafogottabbá válásával kalkulálnak, így az építőipari ágazat bevétele mérsékeltebb lesz, de így is eléri majd a 3- 4 milliárd forintot.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×