Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.81
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Debrecen és München között indít járatot a Lufthansa

Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a német Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között - közölte Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elmondta, a Bombardier CRJ900-assal üzemeltetett járatok hétfőn, szerdán és pénteken közlekednek majd. Hangsúlyozta, hogy ebben a régióban ez lesz az egyetlen új útvonal, amelyet 2016-ban megnyit a Lufthansa.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter közölte, a Lufthansa ezzel kinyitotta a világot Debrecen előtt, ami annak is köszönhető, hogy a repülőtér nagy értékű és jó irányba tett fejlesztésen ment keresztül. Közölte továbbá, hogy Debrecen a régió fejlődésére is nagy hatással van, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a megyei jogú városokra.

Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi vezetője azt mondta, az első időszakban 50 százalék körüli kihasználtságra, és több német, mint magyar utasra számítanak. Hozzátette: a járat egész évben közlekedik majd.

A légitársaság magyarországi üzemelésével kapcsolatban a vezető arról tájékoztatott, hogy 2015-ben rekordszámú, több mint egymillió utast szállítottak a csoport légitársaságai (Lufthansa, Austrian, Swiss, Brussels Airlines, Germawings/Eurowings), ami 7 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékben, 28 százalékkal a Brussels Airlines növelte utasforgalmát.

Papp László, Debrecen polgármestere a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy új korszak nyílik a régió számára, amely szakít Magyarország Budapest-központúságával és hangsúlyozta, hogy más régiókban is szükség van gazdasági központokra, ezért is fontos a járatnyitás.

Elmondta még, hogy az elmúlt években 7 milliárd forintot költöttek a repülőtér fejlesztésére és néhány év alatt megtízszerezték az utasforgalmat, 2015-ben várhatóan 180 ezren fordulnak meg a repülőtéren, 2016-ban pedig megduplázódhat a forgalom.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×