eur:
395.28
usd:
372.26
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

A Fed vezetője szerint decemberben már "élő lehetőség" a kamatemelés

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője egy szerdai parlamenti meghallgatáson azt mondta, hogy decemberben már "élő lehetőség" a hosszú idő utáni első kamatemelés.

Janet Yellen tompítva kijelentésén hozzátette: a kamatemelésről természetesen még nincs döntés, sok múlik az addig megjelenő makrogazdasági adatokon. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Fed csak nagyon szerény mértékű kamatemelésekben gondolkodik, nehogy a jelzálogkamatok emelkedése kedvezőtlen folyamatokat indítson el a lakóingatlan-piacon.

Október 28-án a Fed döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) 9-1 arányban szavazott a kamattartás mellett, az irányadó kamat így továbbra is 0-0,25 százalékos szinten maradt.

A FOMC októberi kamattartó döntésének indoklásában volt egy fontos változás a szeptemberi határozathoz képest. Ez pedig az, hogy érzékelhetően enyhültek a testület aggályai a világgazdasági helyzet és a nemzetközi pénzpiaci turbulencia hátrányos amerikai gazdasági következményeit illetően. Ennek szellemében pedig a testület az októberi indoklásban egyértelmű jelzést tett arra, hogy a következő, decemberi ülésen már érdemben foglalkozik a kamatemelés megkezdésének lehetőségével.

A Fed illetékesei az idei év elején tettek először utalásokat a monetáris szigorítás lehetséges megkezdésére valamikor az év vége felé. A Fed 2008 decembere óta tartja gazdaságösztönző céllal zéró közeli szinten az irányadó kamatot.

A Fed monetáris döntéshozó testülete, a FOMC december 16-án zárja kétnapos ülését.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 21:13
×
×
×
×