Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Az ingatlanszakértő szerint érdemes legalizálni a lakáskiadást

Érdemes legalizálni és szerződésben rögzíteni az albérlet kiadását - erről beszélt Kis-Vén Valéria ingatlanszakértő, közgazdász az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.

A bérlő és a bérbeadó érdeke egyaránt az, hogy szakember által készített szerződésben rögzítsék jogaikat, kötelezettségeket, mert ez jelentősen csökkentheti a konfliktusok kialakulásának veszélyét, illetve, ha mégis jogvitára kerül sor, gyorsítja annak lezárását - fejtette ki.

A közjegyzővel hitelesített bérleti szerződés még több biztonságot nyújt a bérbeadónak, hiszen az végrehajtható okirat, azaz nem szükséges évekig pereskedni, ha a bérlő jogosulatlanul próbálja használni az ingatlant - fűzte hozzá a szakember, aki emlékeztetett arra: a kaució is a bérbeadó érdekeit védi, mértéke az új polgári törvénykönyv szerint legfeljebb három havi albérleti díj lehet.

A bérbeadó kötelessége jelezni az albérleti jogviszonyt és az abból származó jövedelmet az adóhatóságnak. Ha nem akar számlát adni, elegendő ha adóazonosító jellel rendelkezik és bevételeiről évente számot ad önálló tevékenységből származó jövedelemként, de amennyiben számlát ad, szükséges az adószám - ismertette Kis-Vén Valéria.

Kérdésre hozzátette: sokan nem jelentik be a bérbeadást, pedig már önmagában az a tény, hogy egy nagy értékű ingatlantulajdon kerül idegen birtokába, indokolttá teszi, hogy erre legálisan, megfelelő jogi védelem mellett kerüljön sor. Nem beszélve arról, milyen következményei lehetnek a be nem jelentett jövedelemnek.

Ha valaki nem költségszámlákkal számol el, akkor hosszú távú ingatlan-bérbeadásnál 10 százalékos vélelmezett költséghányaddal a bevétel 90 százaléka után 16 százalékos jövedelemadót kell fizetni, továbbá ha a jövedelem meghaladja az évi egymillió forintot, akkor további 14 százalék egészségügyi hozzájárulást is.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×