Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ez várható a jövő héten a gazdaságban

Kevés hazai makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, így elsősorban a külföldi adatok lehetnek hatással a magyar eszközök árfolyamára is. Emellett várhatóan fókuszban lesznek a devizahitelek szabályozásával kapcsolatos hírek is, miután a kormány pénteken benyújtotta az elszámolásra vonatkozó törvényjavaslatot.

Hétfőn az építőipar júliusi adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónapban, júniusban az építőipar termelése 9,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az előző hónapokhoz képest lassult a termelés bővülése. Elemzők véleménye szerint az építőipari magánberuházások terén a fellendülés továbbra is várat magára, és a lakásépítéseknél sem lehet még trendfordulóról beszélni.

Csütörtökön a kalászos gabonák idei terméseredményeiről közöl összefoglalót a KSH az előzetes adatok alapján.

Pénteken a keresetek idei júliusi, illetve első héthavi alakulását teszi közzé a KSH. A január-júniusi időszakban a bruttó átlagkereset 235 000, a nettó 153 900 forint volt nemzetgazdasági szinten, mindkét érték 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A nagyon alacsony infláció miatt a reálbérek emelkedésének üteme is hasonlóan alakul, mint a bruttó béreké. Várhatóan így lesz ez júliusban is, hiszen abban a hónapban 0,1 százalékos volt a fogyasztói árindex.

Benyújtotta pénteken a kormány az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely alapján a pénzügyi intézményeknek el kell számolniuk fogyasztóikkal a múltbeli túlfizetéseket. A július elején elfogadott első devizahiteles törvény után ez lehet a második jogszabály, amelyet az Országgyűlés a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatban elfogad.

A javaslat szerint az adós javára mutatkozó túlfizetést a tőketartozás terhére, előtörlesztésként kell elszámolni és a bankoknak a végtörlesztett adósokkal is el kell számolniuk.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×