Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Pályázat az M15-ös négysávúsítására

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a 2x1 sávos M15-ös autóút 2x2 sávossá alakításának tervezésére - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A 15 kilométeres - az M1 autópályát a szlovák határral Pozsony előtt - összekötő autóúton sok a súlyos baleset, az út négysávúvá szélesítése már évek óta napirenden van.

Völner Pál, akkori infrastruktúráért felelős államtitkár tavaly november végén jelezte, hogy idén februárban elindul a bővítés környezetvédelmi engedélyeztetése - ez azóta megtörtént. A projekt kivitelezése legkorábban 2016-ban kezdődhet meg - vélte az államtitkár.

A mostani tender a bővítés építési engedélyezési terveinek az elkészítésére szól és tartalmazza a rajkai határátkelőhelyen az autópálya akadálymentes forgalmának biztosítását is.

A tervezési feladat tartalmazza továbbá a szakaszon található külön szintű csomópontok felülvizsgálatát, szükség szerinti áttervezését és engedélyezési terveinek elkészítését is. A tervező feladata még a meglévő létesítmények állapotfelvétele.

A tervezés becsült ellenértéke nettó 450 millió forint. Az ajánlattételi határidő október 9. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kérő ajánlattevő lesz a nyertes. A tervezés uniós támogatása 85, míg a nemzeti rész 15 százalék.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×