Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Két bank ügyében ősszel dönt a törvényszék

Újabb pénzintézet keresetét utasította el a Fővárosi Törvényszék hétfői egyik tárgyalásán. Két másik esetében pedig az elsőfokú ítélet kihirdetését halasztotta el két héttel.

Elutasította a Milton Hitelezési Zrt. keresetét a Fővárosi Törvényszék, amelyben a pénzintézet az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelenségét vélelmét kívánta megdönteni. A bíró szóbeli indoklásában kifejtette: a szerződések - főleg a hosszútávúak- egyoldalú módosítása kiköthető jogszerűem, de az érték-egyensúlynak az ilyen módosítás után is fenn kell maradnia. A Miltonnak mostantól 8 napja van a fellebbezésre.

Ugyanekkor a törvényszék sokallotta az államot képviselő iroda munkadíját, és 2 millió 828 ezer helyett 500 ezer forintra csökkentette azt.

A Miltont követte a K&H Bank és az MKB Bank keresetének tárgyalása. Mindkét pénzintézet jogásza indítványozta, hogy függesszék fel az eljárást és forduljanak az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió Bíróságához, ám ezt a bíróság elutasította. A banki jogászok érveltek a változó jogszabályokkal, és azok kiszámíthatatlanságával, valamint hangsúlyozták, hogy a szerződésmódosítások nem egy esetben hiteldíj csökkenést is eredményeztek. A törvényszék végül mindkét bank esetében szeptember 9-re halasztotta az elsőfokú ítélet kihirdetését.

Kedden 10 újabb banki kereset megtárgyalása várható a Fővárosi Törvényszéken. A banki keresetek benyújtásának határideje egyébként hétfőn lejárt, az augusztus 25-i határidőig összesen 79 hitelintézeti kereset érkezett a Fővárosi Törvényszékre az egyoldalú banki szerződésmódosítás tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban. Ebből 24 keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítottak, melyek közül hatot a pénzügyi intézmények újra benyújtottak.

Mint ismert a perekben arról döntenek, hogy tisztességesek-e a keresetek benyújtó pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×