Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

NFM: Az OTSZ vezetése szembe megy saját tagjainak érdekeivel

Az OTSZ által gerjesztett politikai és sajtókampány a Takarékbank állami tulajdonrészének értékesítésére kiírt pályázat és az abban részt vevő takarékszövetkezeti többséggel bíró pályázó lejáratására irányul még az előtt, hogy a pályázó kiléte ismertté vált volna - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasítja az OTSZ újabb támadását, amellyel a Szövetség saját tagságának érdekeivel is szembe megy, és amely alkalmas a szövetkezeti hitelintézeti integráció résztvevőivel szembeni károkozásra, a betétesi és befektetői bizalom szisztematikus megrendítésére.

Az OTSZ vezetőinek sajtónyilatkozatai - saját maguk által is bevallottan - pusztán vélelmekre, senki által meg nem erősített feltételezésekre épülnek. Mindez azonban nem gátolja meg az OTSZ vezetését abban, hogy már most élesen támadja, és a széles nyilvánosság előtt becsmérelje a "vélhető ajánlattevőt", a pályázó szervezetben többséggel bíró takarékszövetkezeteket, és kétségbe vonja a pályázat tisztaságát.

A szövetkezeti hitelintézeti integráció megújításának célja a hazai gazdaság teljesítményének élénkítése és megerősítése, többek között a vidéki Magyarország, a takarékszövetkezetek helyzetbe hozásával. Az ország, az egész szektor és a hitelintézeti ügyfelek közös érdeke, hogy a nyugat-európai példákat követve Magyarországon is létrejöjjön egy stabil, tőkeerős, versenyképes pénzügyi csoport, amely a magyar gazdaság, azon belül elsősorban a vidéki és kis- és középvállalatok, a mezőgazdaság finanszírozásával meghatározó szerepet tud betölteni az ország életében.

A takarékszövetkezeti együttműködés megújulásával kapcsolatos politikai hangulatkeltés egy olyan átláthatatlan rendszer konzerválására törekszik, amelyben a takarékszövetkezetek száma az elmúlt 20 évben közel felére csökkent, a tagok száma több mint egymillióról közel százezerre esett vissza, és amelyben a takarékszövetkezeti integráció piaci részesedése 4 százalékra zsugorodott. Olyan rendszer konzerválására, amelyben egyes, felelőtlen takarékszövetkezetek sokmilliárdos károkat okoztak a betéteseknek és az adófizető polgároknak.

Az OTSZ által gerjesztett politikai hangulatkeltés mostanra olyan szintre jutott, ami már alkalmas a szövetkezeti hitelintézeti integráció résztvevőivel szembeni károkozásra, a betétesi és befektetői bizalom szisztematikus aláásására is. Az OTSZ tagságának, a szövetkezeti hitelintézetek tulajdonosainak és ügyfeleinek semmiképp nem lehet érdeke a betétesi bizalom megrendítése, mint ahogy nem lehet érdeke egy átláthatatlan rendszer konzerválása, a szektor egészének megújulását szolgáló átalakulás minden eszközzel történő megakadályozása sem.

A részvénycsomag értékesítéséről szóló kormányhatározat szerint a pályázati kiírás során előnyben kell részesíteni a szövetkezeti hitelintézeteket. Az OTSZ állításával szemben az érvényes ajánlatot tevő pályázó kilétéről eddig nyilvánosságra hozott tények azt mutatják, hogy a kormányhatározat ezen célkitűzése teljesülhet, hiszen a pályázó szervezetben takarékszövetkezetek bírnak többséggel. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően és a pályázat tisztaságának megőrzése érdekében az érvényes ajánlatot tevő pályázó kilétéről a nyilvánosság a későbbiekben kap tájékoztatást.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik
paks

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×