Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Takarékbank-pályázat: visszautasítja a vádakat a szaktárca

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasít minden olyan kísérletet, amely a Takarékbank állami részvénycsomagjának értékesítésére kiírt pályázat ellehetetlenítésére, a törvények és jogszabályok sajátos értelmezésen alapuló kijátszására irányul- közölte a szaktárca, reflektálva az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség állításaira.

A minisztérium szerint kifejezetten a kisebbségi tulajdonos takarékszövetkezetek érdekeit védi, és közvetlen tulajdonszerzését részesíti előnyben a Takarékbank még tavaly augusztusban elfogadott alapszabálya, amely ugyanakkor a részvényesi körön kívülálló befektetők - harmadik személyek - számára lényegesen szigorúbb tulajdonszerzési feltételeket ír elő.

A szaktárca közleményében utalt arra, hogy már hónapokkal a Takarékbank értékesítésére kiírt pályázat január 3-i megjelenése előtt nyilvánosak voltak a bank részvényeinek megvásárlására vonatkozó fő szabályok, minthogy azokat a bank 2013. augusztus 27-én elfogadott alapszabályában rögzítették. A bank augusztusi alapszabálya egyrészt deklarálta a takarékszövetkezetek elővásárlási jogát, másrészt lehetővé tette számukra, hogy lényegesen - ötvenszer - kedvezőbb áron jussanak hozzá a bank részvényeihez, mint bármely más, nem részvényes harmadik személy.

"A Takarékbank alapszabályát a részvényesek, többek közt a szövetkezeti hitelintézetek is megszavazták, ezért az OTSZ-nek is tudnia kellett volna: amennyiben saját jogon kíván indulni a pályázaton, rá is a harmadik személyre vonatkozó ajánlati feltételek érvényesek" - hangsúlyozza a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

"Minden alapot nélkülöznek tehát azok a nyilatkozatok, amelyek azt sugallják: az OTSZ-re utólag "terjesztették ki" a harmadik személy minősítését" - teszi hozzá a minisztérium. Szerintük, mint fogalmaznak, "nem tisztességes a pályázat érvénytelenítését követelni, hazai és uniós jogorvoslati eszközökkel fenyegetőzni csak azért, mert az OTSZ vezetése elmulasztotta alaposan elolvasni a Takarékbank augusztusban elfogadott alapszabályát, amelyet ő is megszavazott."

A részvények megvásárlására vonatkozó alapszabályi kitételek harmadik személy esetén ugyanakkor minden nem részvényes ajánlattevőre egyformán és kivétel nélkül vonatkoznak. Ezért értelmezhetetlen és a pályázat tudatos befolyásolására, lejáratására alkalmas az OTSZ vezetésének azon feltételezése, miszerint a pályázat "kizárólag egy ajánlattevőre került volna kiírásra" - írja közleményében a minisztérium.

A jogszabályok hanyag ismeretén és teljes félreértésén alapszik továbbá az OTSZ vezetésének azon állítása, hogy a takarékszövetkezetek pályázati részvételét az integrációs törvényben meghatározott tőkekövetelmények gátolják. A szövetkezeti hitelintézetekre ugyanis pontosan ugyanazok a tőketartási követelmények vonatkoznak, mint amelyeket a hatályos európai és magyar jogszabályok - és a Magyar Nemzeti Bank, mint felügyeleti szerv előírásai - az összes többi magyarországi hitelintézet számára is előírnak.

A kormányhatározat valóban kimondja, hogy a Takarékbank állami tulajdonban lévő részvénycsomagjának értékesítésére kiírt pályázat során előnyben kell részesíteni a szövetkezeti hitelintézeteket, de a határozat szerint erre csak a "hatályos jogszabályi rendelkezések keretei között" kerülhet sor. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezért visszautasít minden olyan kísérletet, amely a Takarékbank állami részvénycsomagjának értékesítésére kiírt pályázat ellehetetlenítésére, a törvények és jogszabályok sajátos értelmezésen alapuló kijátszására irányul.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×