Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Novembertől lenne biztonsági matrica a földforgalmi szerződéseken

Csak november 1-jétől lenne kötelező biztonsági matricával ellátni a földforgalmi szerződéseket, ha az Országgyűlés elfogadja az alkotmányügyi bizottság ilyen értelmű, hétfőn megszavazott módosító indítványát.

Az eredeti terveknek megfelelően 2015. január 1-jétől egységesen minden ügyvédi okiratra kiterjedne ez a rendelkezés - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi államtitkára a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló törvényhez benyújtott bizottsági módosító indítványról a bizottság ülésén.

Répássy Róbert emlékeztetett arra, hogy május 1-jétől lépne hatályba a rendelkezés, de az Országos Ügyvédi Kamara jelezte, erre a határidőre nem állnak készen a sorszámozott biztonsági jelek bevezetésével.

Az Országgyűlés tavaly december 17-én fogadta el az egyes törvényeknek az új polgári törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosítását, amely az ügyvédekről szóló törvényt úgy módosította, hogy az ügyvédi ellenjegyzéshez kötött hamisítás elleni fokozottabb védelem, az azokkal kapcsolatos egyéb visszaélések visszaszorítása érdekében jelentősen átalakította, szigorította az ügyvédi ellenjegyzés szabályait a papíralapú okiratok esetében.

A módosító indítványt most azzal indokolják, hogy az ügyfélbizalom növeléséhez, erősítéséhez, valamint a jogügyletek biztonságához kiemelt társadalmi érdek fűződik, ezért a javaslat az eredetinél hosszabb felkészülési időt biztosít az új ellenjegyzési rendszerhez.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×