Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.97
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Újabb három céggel köt stratégiai megállapodást a kormány

Újabb három magyarországi nagybefektetővel köt stratégiai megállapodást a kormány: az EGIS Gyógyszergyár Nyrt.-vel, a CG Electric Systems Hungary Zrt.-vel, valamint a Ganz Gépgyár Holding Zrt.-vel.

Az erről szóló határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A kormányhatározat az első két cég esetében a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkárát, míg a harmadiknál a nemzetgazdasági minisztert jogosítja fel a megállapodás aláírására.

A kormány eddig több mint két tucat, Magyarországon működő, kiterjedt nemzetközi hátterű nagyvállalattal kötött stratégiai megállapodást. A tervek szerint összesen negyven céggel írnak alá hasonló dokumentumot.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×