Közben a svájci jegybankelnök nyilatkozata mélybe küldte a frankot, így az alpesi devizával szemben héthavi csúcsra ért a forint a továbbra is kifejezetten jó nemzetközi befektetői légkörben. Szerdán kiemelten fontos esemény a délután 4-kor kezdődő amerikai jegybankelnöki meghallgatás, amely akár jelentős piaci mozgásokat is kiválthat akkor, hogy a Fed eszközvásárlási programjának jövőbeli sorsáról elhangzanak utalások.
Az amerikai részvénypiacok nyitása előtt közvetlenül újabb forinterősödési hullám bontakozott ki, amelynek nyomán 288-ig esett az euró jegyzése. Ez új háromhavi forintcsúcs. Közben a dollárral szembeni jegyzések már 222,5 körül járnak, míg a svájci frank hanyatlása és a forint szárnyalása miatt a frank/forint kurzus egészen 228,5-ig esett. Ez új héthavi forintcsúcs.
Érdemes egyébként megjegyezni, hogy napok óta csak a forint teljesít ilyen jól a régiós devizák közül, hiszen a zloty-lej páros stagnál az euróval szemben, a cseh korona pedig gyenge szinteken hullámzik - írja a Portfolio.






