Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Pleschinger: a jövő évi devizakötvény kibocsátás a piaci feltételeken múlik

Magyarország az idén nem tervez devizakötvény kibocsátást, 2013-ban pedig a piaci feltételektől függően dönt arról - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerdán, a Reuters hírügynökségnek adott telefonos interjúban. Hozzátette: "Az időzítés attól is függhet, hogy lesz-e megállapodás az IMF-fel, illetve ha igen, mikor."

Az államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy a hírügynökség szerdán azt írta: a kormány devizakötvény kibocsátásnak lehetőségét jelezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis a Reutersnek megerősítette a múlt csütörtökön közölteket, amelyek szerint a kormánynak szándékában áll nemzetközi piacokon devizakötvényt kibocsátani, mivel a lejáró államadósság miatt fellépő finanszírozási igény biztosítására a forintpiac túlzott megterhelésének elkerülése érdekében célszerű a devizában történő államkötvény-kibocsátás is.

Akkor a minisztérium jelezte: az év hátralevő részében a devizakibocsátás az IMF/EU-tárgyalások alakulásának a függvénye.

Pleschinger Gyula most azt mondta: a kormány nem tervezi, hogy az idén devizakötvényt bocsát ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy "ez a közlemény nyilvánvalóan tükrözte azt, hogy világos, hogy nem fogjuk valamennyi lejáró devizaadósságunkat forintkibocsátással fedezni".

Az államtitkár egyben jelezte: az Államadósság Kezelő Központ decemberben közli jövő évre vonatkozó kibocsátási tervét, és ebből több derülhet ki az esetleges jövő évi kibocsátásokra vonatkozóan. "Az időzítés attól is függhet, hogy lesz-e megállapodás az IMF-fel, illetve ha igen, mikor" - mondta.

Címlapról ajánljuk
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×