Infostart.hu
eur:
389.82
usd:
330.58
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Brüsszel női kvóta bevezetését javasolja a gazdaságban

Az Európai Bizottság (EB) női kvóta bevezetését javasolja a gazdaságban, a brüsszeli terv szerint a tőzsdén jegyzett nagyobb cégek felügyelőbizottságában 40 százalékra kell emelni a nők arányát 2020-ig - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

Viviane Reding igazságügyért felelős biztos az idén ősszel terjeszti elő a javaslatot, amely szerint a tagállamokban törvénnyel kell kötelezni a nagyobb tőzsdei cégeket a női kvóta bevezetésére. Azok a vállalatok, amelyek az évtized végére nem teljesítik az előírást, pénzbüntetésre és az állami támogatások megvonására számíthatnak, és kizárhatják őket a közbeszerzési pályázatokból - írta a német lap.

A bizottság évek óta próbálja elérni, hogy több nő jusson vezető állásba a gazdaságban, de törekvése eddig nem hozott számottevő eredményt, a női kvóta intézményét pedig sokan kifogásolták, és önkéntes alapon igen kevés cégnél vezették be. A bizottság az új javaslatban figyelembe vette a bírálatokat, ennek jele, hogy a kvóta bevezetését csak a felügyelőbizottságban tenné kötelezővé, az igazgató testületekben pedig nem, és a 250-nél kevesebb embert foglalkoztató, illetve évi 50 millió eurónál kevesebb árbevétellel rendelkező tőzsdei vállalatokat nem kötelezné a női kvóta bevezetésére, hogy megkímélje őket az intézkedés költségeitől.

Az EB igyekszik biztosítani, hogy a női kvóta ne a férfiak negatív diszkriminációja, hanem a nők előnyös megkülönböztetése legyen. A javaslat szerint nem elég csupán nőnek lenni ahhoz, hogy valaki egy férfi elől megszerezzen egy felügyelőbizottsági helyet, egy nő és egy férfi pályázó közül csak akkor szerez előnyt a nő, ha képzettségét, szakmai gyakorlatát tekintve legalább annyira alkalmas a pozíció betöltésére, mint a férfi jelentkező. A szabályba beépítenének továbbá egy úgynevezett rugalmassági záradékot, amely szerint meghatározott esetekben mégis a férfi pályázó kaphatja meg az állást.

A bizottság szerint a tagállami kormányoknak jó példát kell mutatni a gazdaság szereplőinek, a többségében állami tulajdonú cégeknél ezért nem 2020-ra, hanem már 2018-ra el kellene érni a 40 százalékos női arányt a felügyelőbizottságban - írta a Welt am Sonntag.

A bizottságnak a javaslathoz meg kell szerezni az Európai Parlament és az Európai Tanács - a tagországok állam és kormányfőinek testülete - hozzájárulását.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
Itt a karácsonyi közlöny, megjelentek a kormány legújabb döntései

Itt a karácsonyi közlöny, megjelentek a kormány legújabb döntései

A karácsony előtt megjelent Magyar Közlöny rendeletei alapján 2026-tól jelentősen emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, valamint új pótlékrendszer lép életbe a szociális ágazatban dolgozók számára. Az intézkedések az Otthontámogatás jogosultjainak körét is bővítik, továbbá módosítják a nemzetközi örökbefogadás szabályait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 24. 08:15
×
×
×
×