Infostart.hu
eur:
389.76
usd:
330.32
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Jelentős változások előtt a kötelező biztosítások piaca

Az évközi évfordulós kötelező biztosítás 2010 eleji bevezetése óta a legnagyobb horderejű változásra jöhet hamarosan a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) piacán. Az országgyűlés ugyanis várhatóan még az őszi időszak első felében megtárgyalja és elfogadja a kormány által már beterjesztett törvényjavaslatot. Az új szabályozás a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által évek óta szorgalmazott többszöri díjhirdetési lehetőség bevezetésével egyidejűleg megoldhatja az előre hozott biztosításváltás anomáliáját is, nem foglalkozik ugyanakkor a flottadíj-hirdetés kérdésével, amely ily módon a kgfb-piac utolsó túlszabályozott kérdésköre marad.

Az eddigi szabályozás szerint a biztosítók a teljes következő naptári évre az előző év október 30-ig hirdették meg díjtarifáikat, ez egyben a mindenkori kgfb-kampány kezdetét is jelentette. A 2013 januárjától bevezetendő új rendszer lehetővé teszi, hogy a biztosítók év közben is tetszőleges gyakorisággal változtathassanak a mindenkori kgfb-díjaikon, amelyeket azonban -legalább hatvan nappal az alkalmazás előtt meg kell hirdetniük. A meghirdetés előírt helyei is igazodnak a változó körülményekhez: a biztosítóknak a saját honlapjukon kívül immár nem két országos napilapban, hanem a PSZÁF és a MABISZ honlapján kell közzétenniük az új tarifáikat (eltérés esetén az előbbi helyen szereplő tarifát tekintve mérvadónak.).

Biztosítók százmilliárdos, nem feltétlenül önként vállalt "szerencsejátékának" vet véget az új szabályozás - hangsúlyozta a FBAMSZ elnöke. Papp Lajos kiemelte: a piac a gyakorlatban árfüggő, így lehetetlen elvárás volt az összes szereplő felé, hogy egy teljes évre előre eltalálják azt a díjszintet, amely mellett minimális nyereséggel, némely esetben akár veszteség mellett képesek legyenek új ügyfeleket szerezni. Az egyre irreálisabb díjak pedig súlyosan sértették az ügyfelek érdekeit is, hiszen azok alkalmazása erőteljesen növelte a felelősségbiztosítást nyújtó biztosítók működési kockázatát. A többszöri díjhirdetéssel ugyanakkor végre teret nyerhet a kiegyensúlyozott verseny, és a hozzá kapcsolódó hosszú távú üzleti gondolkodás, amely a valós fogyasztói érdekeket szolgálja - fejtette ki.

Az új szabályozással egy adott kgfb-évfordulóra csak két hónappal korábban ismerhető meg biztosan az aktuális biztosítói kínálat, a törvénymódosítás jelenlegi tervezete is kizárja, hogy a biztosító a biztosítási időszak kezdetét 60 nappal megelőzően kgfb-szerződést kössön. Mivel az új rendszer 2013. január elsejével működik majd, a törvénycsomag korábban hatályba lépő paragrafusai külön rendelkeznek az idei kampányról is. Eszerint, amennyiben az országgyűlés a javaslatot a jelenlegi formájában fogadja el, a 2012. október 30-áig meghirdetendő díjtarifát az eddigieknek megfelelően 2013. január elsejétől kell alkalmazni, az év utolsó két hónapjában zajló kampányban viszont már idén sem lehet 2013. március 1-jét követő időszakra kötelező biztosítást kötni.

A zárószavazásra váró törvénymódosítás jelentős előrelépést jelent a kgfb-piac jelenlegi anomáliáinak rendezésében - véli a szervezet. Fontos eleme a rendelkezéseknek az is, hogy azonosítószámot vezet be a kártörténeti nyilvántartási rendszerben, ami lényeges feltétele annak, hogy az ügyfél folyamatosan beazonosítható legyen, visszaszorítva az előző kampány során tapasztalt tömeges adategyeztetési problémák előfordulási gyakoriságát.

A jelenlegi törvénymódosítás ugyanakkor nem foglalkozik a flottadíj-hirdetés témakörével, amelynek kapcsán szintén szükség volna a jelenleginél rugalmasabb szabályozás bevezetésére.

A flottadíj-hirdetés jelenlegi gyakorlatában az esetek jelentős részében paradox módon egy gépjárműflotta kapcsán jobban megéri egyenként biztosítást kötni a flottához tartozó autókra, mint csomagban. Ez a piaci logikának ellentmondó helyzet ráadásul felesleges adminisztrációs terhet jelent az ügyfél, a közvetítő és a biztosító számára egyaránt. A továbbra is rendezésre váró jelenség is rávilágít arra, hogy a túlszabályozás nem hatékony, és a flottabiztosítások terén is érdemes volna elmozdulni a liberalizáció felé - hangsúlyozta Papp Lajos.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 24. 08:15
2025. december 24. 07:31
×
×
×
×