Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
322.56
bux:
144435.31
2026. október 16. péntek Gál

Kíváncsi rá, melyik a világ legvonzóbb városa?

A világ legnagyobb városaiba irányuló légiutas-forgalom 9,2 százalékkal nő 2011-ben, az utasok külföldön a korábbinál 14,6 százalékkal többet költenek - derül ki a MasterCard száznál több utazási célpontot vizsgáló kutatásából.

London a legvonzóbb város a világon - a MasterCard kutatása szerint várhatóan 20 millió külföldi érkezik a városba 2011-ben. A második helyezett Párizs lett; a francia fővárosba a tanulmány szerzői több mint 18 millió külföldi látogató érkezését várják erre az évre.

Az első húsz helyen rangsorolt város között nyolc található az ázsiai, kettő a csendes-óceániai térségben, így Bangkok a harmadik helyre került, várhatóan 11 és fél millió utassal, kicsit lemaradva Szingapúr és Hongkong következik.
Észak-Amerikából csupán egyetlen város van az első 20-ban: New York a tizenkettedik helyet foglalja el a listán, itt 7,6 millió beutazóra számítanak a tanulmány készítői.

Az érkező utasok számának legnagyobb emelkedését Barcelonában várják. A spanyolországi városba 24 százalékkal többen utaznak idén, mint 2010-ben. A második Kuala Lumpur Malajziában, csaknem 22 százalékos növekedéssel, míg Isztambul az utóbbitól alig elmaradva a harmadik olyan város a világon, ahol utazási boom várható.

New York és Párizs előtt London vezet a látogatók költéseit vizsgáló listán is. A brit fővárosban a külföldiek várhatóan 25,6 milliárd dollárt költenek el, New Yorkban kicsit kevesebbet, 20,3 milliárd dollárt, míg Párizsban csak mintegy feleannyit, mint a brit fővárosban: összesen 14,6 milliárd dollárt.

A MasterCard kutatása szerint a külföldiek költésének legnagyobb arányú növekedése Isztambulban várható: ez meghaladhatja a 30 százalékot 2011-ben. Barcelona a második 28,2 százalékkal, míg Dubaiban 24 százalékkal költenek többet a külföldiek, mint 2010-ben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×