Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
324.42
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Balatonboglári buborék

Strandfejlesztéssel, az első balatoni csavargőzös-hajó felújításával, turisztikai piac kialakításával és műemlék-felújítással kíván egyedi turisztikai kínálatot kialakítani Balatonboglár a turisztikai vonzerő fejlesztésére elnyert 201,6 millió forintos uniós támogatás segítségével.

Erről Varga Kálmán, a boglári városfejlesztési bizottság elnöke számolt be pénteken Balatonbogláron, ahol Pór Péterrel, a város főépítészével közösen sajtótájékoztatón adott tájékoztatást a 320 millió forint értékű "Családbarát örökségvédelem" nevű komplex turisztikai programról.

Varga Kálmán elmondta, az öt elemből álló, 2012 május 31-ig megvalósuló beruházás része egy fejlesztési csomagnak, amely a város turisztikai arculatát, szolgáltatásait teljes mértékben megújítja.

Az októberben startolt projektben a déli Balaton-part egyik legrégebbi szabad strandján építenek "Boglári Buborék" néven egy fizetős, egyedi, vizes játékteret, egyebek közt vízágyúkkal, permetezőkkel, csúszdákkal, ugráló-gömbökkel. A város kikötőjében található közel 140 éves csavargőzös műemlékhajó felújításával pedig interaktív hajómúzeumot kívánnak kialakítani. A város főterén helyi turisztikai piac létesül, amelynek célja egy esztétikus, a helyi őstermelők és kézművesek termékeit, ajándéktárgyait kínáló piac megépítése 28 árusítóhellyel.

A projekt részeként az önkormányzat mobil színpadot és rendezvénysátrat is vásárol, amire régóta szüksége van a nagyszabású rendezvényeihez. Sor kerül a védettséget élvező műemlék, a Kék Kápolna felújítására és a Szent Erzsébet Emlékpark (kápolnapark) megújítására, turisztikai hasznosításra is.

Varga Kálmán hangsúlyozta, a fejlesztések révén új és egyedi turisztikai szolgáltatások jönnek létre, új munkahelyek teremtődnek, és a számítások szerint 2017-re 50 ezerrel nőhet a vendégéjszakák száma Balatonbogláron.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×