Infostart.hu
eur:
358.91
usd:
309.02
bux:
0
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Kínai büfék tesztje

A kínai büfék ételtesztjének eredményeiről olvashatnak az érdeklődők a fogyasztók magazinjának júniusi számában.

A Kosár magazin csapata három olyan fogást vizsgált, amely egyrészt minden kínai büfében megtalálható, másrészt hazánk legismertebb és legkedveltebb kínai eledelei közé tartozik. Összességében elmondható, hogy a legnagyobb gondot az ételek túlzott olajossága jelentette. Különösen jellemző volt ez a tésztákra: nem egy tavaszi tekercs tocsogott az olajban, de a pirított tészta is többször hagyott kívánnivalót e tekintetben. A mintákat a tesztelők igyekeztek úgy válogatni, hogy a főváros jó néhány kerületéből kerüljön az asztalra. A pontozásnál az állományt, a színt, az ízt és az illatot figyelték - közölte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE).

A pirított tészták színváltozatai széles skálán mozogtak. Ez annak köszönhető, hogy az ízesítéshez különféle mennyiségű szójaszósz került a fogásokra. A tészta fajtái jócskán különbözőek voltak, olyan minta is volt, amely - kissé szokatlanul - meglehetősen vastag spagettiból készült. A pirított tészta csak egy ízben érdemelt ki kiváló minősítést.

A szecsuáni csirkénél az összetevőkön kívül a csípősség megfelelő mértéktartására figyeltek a tesztelők. Talán ebben az esetben volt a leginkább megfigyelhető a magyar konyhához való közeledés, hiszen több minta íze a lecsóra emlékeztetett. A szecsuáni csirkéből négyszer csemegéztek kiválót, itt éppen a már említett lecsós jelleg bizonyult megnyerőnek. Pontlevonásra adott okot, hogy a csirkefalatok nem voltak kellően megpirítva, ezért felületükön a liszt kissé csirizes volt.

A teszten a tavaszi tekercsek szerepeltek a leggyengébben olajosságuk miatt, esetenként a zöldségek teljesen nyers ízűek voltak, és főképp káposztát tartalmaztak.

A büfék összesítésének versenyét a főváros budai oldala nyerte: a tizenegyedik és a tizenkettedik kerületbe érdemes leginkább menni, ha jó kínai ebédre vágyunk. Az egyik belvárosi büfében két mintát is vásároltak a tesztelők: egyet a 10 órai nyitáskor, a másikat ebédidőben. A reggel vásárolt szecsuáni csirke 600 forint/adag kiváló, míg a déli, 480 forint/adag közepes minősítést kapott. A pirított tésztáért reggel 280, délben 420 forintot fizettek egy adagért - olvasható a Kosár magazinban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter súlyos kijelentést tett Ukrajna EU-csatlakozásáról

Előbb a nyugat-balkáni államokat kell felvenni, Ukrajna legkorábban jó tíz év múlva csatlakozhat az Európai Unióhoz, és Magyarországon előtte népszavazást kell rendezni erről – mondta Magyar Péter miniszterelnök egy interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Őrült tempóban fegyverkezik Európa, de hogyan lesz ebből növekedés?

Őrült tempóban fegyverkezik Európa, de hogyan lesz ebből növekedés?

"Ha békét akarsz, készülj a háborúra" – ez az a gondolat, ami fokozatosan átalakítja Európa gazdaságát. Miközben az országok régóta nem látott összegeket költenek fegyverkezésre, egyre többen remélik, hogy a hadiipari fordulat nemcsak biztonságot, hanem új gazdasági fellendülést is hozhat. A védelmi célú kiadásokat azonban sokkal könnyebb úgy elkölteni, hogy ne hozzon növekedési reneszánszt, mint hogy igen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×